
A Városi Művelődési Ház előtti, azóta eltávolított zászlók miatt rótták ki a bírságot. Korábbi felvétel
Fotó: Gecse Noémi
Nem fogadta el a bíróság Csíkszereda polgármesterének azt a keresetét, amelyben perújrafelvételt kért a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) kezdeményezésére kirótt pénzbírságra vonatkozó perben. A 75 000 lejes bírságot így ki kell fizetnie.
2019. január 31., 15:042019. január 31., 15:04
A Méltóságért Európában Polgári Egyesület nem teljesítette az egyesületekre és alapítványokra vonatkozó törvényes feltételeket, így nem perelhetett volna azért, hogy
– ezt tartalmazta a Ráduly Róbert Kálmán által tavaly novemberben a Hargita Megyei Törvényszékre benyújtott kereset. A városvezető a bírósági eljárás újratárgyalását kérte, mivel adatai szerint a panaszos egyesület nem rendelkezett perindítási jogosultsággal a székely- és városzászlók eltávolítását illetően indult perben. Indoklása szerint az egyesület igazgatótanácsának kétéves mandátuma, amely saját alapszabálya szerint a végrehajtó szervének számít, időközben lejárt. Az Igazságügyi Minisztérium elektronikus nyilvántartásában pedig nem szerepelnek a törvény által az egyesületek, alapítványok számára előírt, bejegyzésére, alapító okiratra, alapszabályra vonatkozó bírósági döntések másolatai az ADEC esetében.
A Dan Tanasă vezette egyesület korábban, 2018. februárjában azt kérte a bíróságtól, hogy a polgármestert kötelezzék a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő bírság kifizetésére minden nap késlekedésért, mert elmulasztotta a Városi Művelődési Ház közelében elhelyezett székely- és városzászlók eltávolítását egy jogerős bírósági ítélet nyomán. A Hargita Megyei Törvényszék ezt elfogadta, és tavaly júniusban hozott ítélete szerint, amelyet később a Marosvásárhelyi Ítélőtábla is megerősített,
A bíróság ugyanakkor két másik, hasonló perben ezzel teljesen ellentétes ítéletet hozott, elutasítva az ADEC megbírságolás érdekében benyújtott kereseteit.
Májai László csíkszeredai ügyvéd, aki már több perben is képviselte a várost, korábban törvénytelennek minősítette, hogy kötelezik a polgármestert a bírság kifizetésére, mivel az erre vonatkozó törvénycikk csak közigazgatási ügyekben alkalmazható, viszont az eltávolítás nem közigazgatási, hanem polgári eljárás.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
4 hozzászólás