
Az önkormányzat a hibás a visszaszolgáltatások lassúságáért? A prefektus szerint igen.
Fotó: Beliczay László
A rendszerváltás után harminc évvel sem sikerült rendezni a föld- és ingatlan-visszaszolgáltatást Háromszéken – állapította meg csütörtökön Sebastian Cucu prefektus a Kovászna megyei kormányhivatal tavalyi tevékenységi mérlegének bemutatóján.
2019. január 31., 20:412019. január 31., 20:41
2019. január 31., 20:552019. január 31., 20:55
Kovászna megye prefektusa kifejtette, a megyében még mindig megoldatlan 6500 visszaszolgáltatási kérés. A legutóbbi, 165-ös számú visszaszolgáltatási törvényt 2013-ban fogadták el: akkor
A megyei földosztó bizottság tavaly 13 alkalommal ülésezett, 242 iratcsomót elemeztek, és 55 rendelettel, 120 személynek összesen valamivel több mint 21 ezer négyzetméter területet szolgáltattak vissza.
Sebastian Cucu úgy értékelte, a helyi bizottságok túl lassúak: ebben az ütemben még legalább két év kell, hogy befejezzék a folyamatot. Bírálta Sepsiszentgyörgy önkormányzatát, hiszen még 481 ingatlan visszaszolgáltatásáról kellene döntenie a 2001/10-es számú törvény alapján. Mint mondta,
Sebastian Cucu emlékeztetett, hogy emiatt néhány éve már megbírságolta Antal Árpád polgármestert, és hozzátette, most újra fontolgatja, hogy valamilyen kényszerítő intézkedést foganatosít. Szerinte
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere korábban rámutatott, az előírások szerint a kéréseket az iktatószám sorrendjében kell megoldani. Hiába vannak egyértelműen megoldható vagy visszautasítható igénylések:
Az is hátráltatja a folyamatot, hogy vaskos iratcsomókat kell összeállítani abban az esetben, ha az ingatlant nem lehet természetben visszaadni, és kárpótlásra javasolják az elbíráló bukaresti bizottságnak.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte, hogy csütörtök folyamán eljuttatja a pártokhoz a parlament elé terjesztendő kormányprogramot, és újabb konzultációt kezdeményez velük.
Őrizetbe vett két férfit a rendőrség, miután egy 68 éves férfi otthonából pénzt és telefont, az udvarról pedig egy személyautót tulajdonítottak el – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!