Hirdetés
Hirdetés

Folytatódhat a műemlékek „örökbefogadása”: országos vetélkedő lesz az Örökségünk őrei

•  Fotó: Örökségünk Őrei/Facebook

Fotó: Örökségünk Őrei/Facebook

Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket diákvetélkedő idén első alkalommal felkerült a tanügyminisztérium országos versenynaptárába. A hivatalosan is elismert örökségvédelmi versenynek a megyei és regionális megmérettetések után, áprilisban szervezik meg az országos döntőjét Kolozsváron.  

Antal Erika

2019. január 30., 22:002019. január 30., 22:00

Az idei vetélkedőn több mint 600 gimnazista vesz részt Erdély-szerte. Kolozsvár és a mezőségi szórvány, illetve Maros megye mellett a versenybe bekapcsolódott Szatmár, Bihar, Máramaros és Kovászna megye is, így ma már

13 megyére terjed ki az Örökségünk Őrei hálózat.

Hirdetés

Maros megyében 5 csapat jelentkezett – tájékoztatott Csép Éva Andrea, aki elmondta, a vetélkedő egyik hozadéka az az attitűdváltozás, amely egyre inkább tapasztalható a gimnazista fiatalok körében: érzékenyebbekké, nyitottabbakká váltak az épített örökség iránt, a műemlék-, vagy műemlékértékű épületek mellett már nem mennek el anélkül, hogy ne tekintenék meg azokat, hogy ne érdeklődnének.

Idézet
Azt követően, hogy lejárt a tavalyi vetélkedő, nem maradt abba a műemlékgondozás, nem mondtak le az általuk felvállalt templom, vagy kastély, iskolaépület további népszerűsítéséről, kutatásáról

– mondta a Maros megyei programfelelős.

Marosvásárhelyről két gimnáziumból, a Művészetiből és II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumból jelentkezett egy-egy csapat. A művészetisek a saját iskolájuknak helyet adó egykori zárda épületét fogadták örökbe, a katolikus gimnázium diákjai pedig a Kornis-Rákóczi-Bethlen-kastélyt.

A marosvásárhelyi diákok mellett szászrégeniek, dicsőszentmártoniak és nyárádszeredaiak is beneveztek.

A marosvécsi Kemény-kastélyt a régeni Lucian Blaga Szakközépiskola, a nyárádszentlászlói unitárius templomot a szeredai Bocskai István Gimnázium, míg az abosfalvi Apor-kastélyt a dicsői Andrei Barseanu Gimnázium diákjai fogadták örökbe. 

A marosvécsi Kemény-kastély a tavaly is és az idén is szerepel az örökségvédők listáján •  Fotó: Haáz Vince Galéria

A marosvécsi Kemény-kastély a tavaly is és az idén is szerepel az örökségvédők listáján

Fotó: Haáz Vince

Kovászna megyében kézdivásárhelyi fiatalok neveztek be az örökségvédelmi versenybe. Ahogy Szőllősi Tamás koordinátor tájékoztatott, az Incze László Céhtörténeti Múzeumot, a Székelykatona neveldét/Kaszárnyát, valamint a Minorita rendházat fogadták örökbe a Nagy Mózes Gimnázium és az Apor Péter Szakközépiskola tanulói.

Idézet
Kézdivásárhelyen ennél jóval több műemlék van, tehát van mit örökbe fogadni, és ezzel a vetélkedővel sikerül még inkább ezekre fordítani a figyelmet, ezeket népszerűsíteni

– mondta a programfelelős. 

Az áprilisi országos döntőt februárban és márciusban megyei, illetve regionális döntők előzik meg. A csapatoknak egy tevékenységi beszámolóval és egy rövid, 7–10 perces színdarabbal is készülniük kell, amely révén bemutatják az örökbefogadott műemléket, a csapat tevékenységét, az épülethez fűződő különböző történeteket. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében

Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.

Árvízveszély: másodfokú készültség Hargita és Kovászna megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat

A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.

Felmérés: a romániaiak úgy gondolják, hogy másoknál jobban ki tudják szűrni a hírekben a hamis információkat
2026. június 11., csütörtök

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.

Kisebb forgalmú cégek tevékenységét is elismeri ezentúl a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2026. június 11., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban

Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint összehangolt félretájékoztatás zajlik a közalkalmazotti bértörvénnyel kapcsolatban
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.

Nem támogatja Tomac kormányának beiktatását a PNL
2026. június 11., csütörtök

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve

Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.

Több százezer eurót találtak egy körözött férfi autójában a karosszériaelemek mögé rejtve
2026. június 11., csütörtök

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében

Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.

Továbbra is gyakoriak a medveriasztások Hargita és Maros megyében
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit

Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.

Eugen Tomac szerint folytatni kell a Bolojan-kormány jó kezdeményezéseit
2026. június 11., csütörtök

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük

Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte, hogy csütörtök folyamán eljuttatja a pártokhoz a parlament elé terjesztendő kormányprogramot, és újabb konzultációt kezdeményez velük.

Eljuttatja a kormányprogramot a pártoknak Eugen Tomac, hogy utána újra tárgyalhasson velük
2026. június 11., csütörtök

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól

Őrizetbe vett két férfit a rendőrség, miután egy 68 éves férfi otthonából pénzt és telefont, az udvarról pedig egy személyautót tulajdonítottak el – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Pénzt, telefont és autót is elloptak egy udvarhelyszéki férfitól
Hirdetés