Eltűntnek nyilvánított, 19 éves személyé az a bomlásnak indult holttest, amelyre kedd este bukkantak a Brassó melletti Cenken sétáló külföldi turisták – jelentette be szerdán a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság.
Mind a vásárlók, mind pedig az árusok drágának tartják a csíkszeredai piacot. Ennek inkább az utóbbiak örvendenek.
Keddtől meghatározatlan időre felfüggesztették az állandó orvosi ügyeletet a gyergyóremetei Egészségházban. A permanencia újraindul, ha az ügyeletet teljesítő négy orvos mellett legalább még egy vállalja a szolgálatot. A remetei illetékes vezetők a mihamarabbi megoldásban reménykednek.
A Poklos-patak befedéséről és parkolóhelyek kialakításáról beszélt Cristian Bratanovici, a Maros Megyei Vízügyi Igazgatóság vezetője a legutóbbi prefektusi kollégiumon. Közben a marosvásárhelyi képviselő-testület elfogadta a fizetős parkolóhelyek szabályzatát.
Megkérik a város vezetőségét, hogy a gyergyószentmiklósi ortodox templom mellett található buszmegálló közelébe helyezzenek el kukát – tettek közzé egy felkérést a Facebookon.
A székelyudvarhelyi G. Café története tizenhét éve kezdődött, amikor Bihari Lóránt Magyarországról hazaköltözve úgy döntött, kocsmát nyit. A rövid időn belül ikonikus hellyé vált G-ben szívesen léptek fel a zenekarok, örömmel jöttek ide neves írók, költők. Egy korszak lezárult.
A Csíkszeredai Városnapok programjában ezúttal is több kulturális program közül válogathatnak az érdeklődők: színházi előadások, hangverseny, kiállításmegnyitó és táncelőadás is megtekinthető az öt nap alatt.
Gyomlálni, formázni kell a virágokból kirakott Csíkkozmás Községháza feliratot alkotó növényeket és ágyásukat. A heti rendszerességű gondozást az önkormányzat alkalmazottai végzik, akik már gondolkodnak a téli, illetve jövő nyári felirat kivitelezésén is.
A Hargita megyei önkormányzat is megszavazta hétfőn Csíkszentdomokoson az egységes bérezési törvényt gyakorlatba ültető határozattervezetet.
A Csíkszeredai Városnapok sikeres lebonyolítása érdekében a polgármesteri hivatalnál arra kérik a gépkocsi-tulajdonosokat, hogy augusztus 4–6. között hagyják szabadon egyes városrészek, útszakaszok közterületeit.
Csíkszeredában két utca felújítását kezdik el közelebbről, a munkálatokat idén be is kellene fejezni. Az Ifjúság és Kőbánya utcákban vezetékek elhelyezésére is szükség van az út- és járdaépítés mellett.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Befejezéséhez közelít a gyimesbükki plébánia és nagytemplom kerítésének cseréje. A májusban elkezdett munkálatot saját forrásaiból finanszírozza az egyházközösség.
Nem fizetett a jogi felszámolás alatt levő Salubriserv cég a kerelőszentpáli hulladéktárolót üzemeltető cégnek, így kedden reggel nem akarták átvenni a Marosvásárhelyről összegyűjtött szemetet. A kérdés – legalábbis ideiglenesen – megoldódott.
Közvitára bocsátotta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a tömbházak homlokzatának felújítására vonatkozó határozattervezetét.
Augusztus első hétvégéjén tartják a Borszéki Napokat, ahová szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Még 70 ezer euróra lenne szükség, hogy legalább „pirosba” felhúzzák a csíkszeredai Összefogás Házát, amelyet a Hargita Megyei Mozgássérültek használnának székházként. A Hunyadi János utcai építkezésen önkéntesek is dolgoztak a héten, és szívesen fogadnak újabbakat is.
Jövő héten gitárszólamokkal telik meg nemcsak a marosvásárhelyi Kultúrpalota, hanem az egész város, ugyanis a 12. Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál keretében a várban és Marosvásárhely több pontján is fellépnek a világ legnevesebb gitárművészei.
A központi fejlesztési régiót alkotó hat megye székhelyei számára különített el infrastrukturális beruházásokra fordítható pénzalapot a térséget működtető ügynökség. A városok 4 befektetési prioritáson keresztül 5 konkrét megvalósításra pályázhatnak.