
Komoly kellemetlenségeket okozhat a lakóknak, ha egy szellőzőcsatornát kiiktatnak a felsőbb szinteken
Fotó: Barabás Ákos
Közös tulajdonnak számítanak a tömbházak szellőzőcsatornái, még ha lakáson belül találhatók is, így kiiktatásuk törvénytelen, sőt egészségügyi kockázatokat is eredményezhet.
2019. február 02., 22:022019. február 02., 22:02
„Sokan kiveszik a kéményt a kamrából, fürdőből, konyhából, így könnyebb a csempézés és nagyobb a hely. Ezek a lakótársak nem számolnak azzal, hogy másoknak mekkora kárt okoznak a szellőztetés megszüntetésével? A lakások penészednek, a lakók légúti betegségekben szenvedhetnek, nem utolsósorban a gázrobbanás veszélye is fokozottabb” – fogalmazta meg panaszát és a témával kapcsolatos meglátásait olvasónk.
A tulajdonjogot illetően megtévesztő lehet, hogy a pincétől a tömbház tetejéig húzódó szellőzőcsatornák a lakrészeken belül vannak kiépítve. Vélhetően ez lehet az oka annak, hogy egyesek egyszerűen kiiktatják ezeket, lebontva lakásukban a csatornát, ami számukra csak fölöslegesnek tűnő falkiszögellés a konyhában vagy a fürdőszobában.
A lakástulajdonosi társulások meglapítását és működését szabályozó, 2017-ben aktualizált 2007/230-as jogszabály több cikkelye is kitér a hasonló helyzetekre. Kimondja például, hogy egy lakástulajdonos nem változtathatja meg a közös tulajdont képező elemek megjelenését vagy rendeltetését a lakástulajdonosi társulás – és ezáltal a lakók – beleegyezése nélkül. A törvény 17-es cikkelye arról is rendelkezik, hogy amennyiben egy lakástulajdonos vagy az ő nevében eljáró személy kárt okoz a közös tulajdonban, egy másik lakásban vagy helyiségben, a felelősnek kötelessége helyreállítani a kárt vagy kifizetni a javítást. A következő cikkely értelmében, ha egy lakástulajdonos vagy bérlő bármilyen formában akadályozza az épület rendeltetésszerű használatát, kárt okozva ezzel a többi tulajdonosnak vagy bérlőnek, a lakók vagy az őket képviselő társulás bírósághoz fordulhat, hogy az ítélőszék határozatot hozzon egyebek mellett a kártérítés kifizetéséről.
A szellőzőcsatornák kiiktatásának azonban nemcsak jogi, hanem egészségügyi következményei is lehetnek, ugyanis a járat egy szakaszának elbontásával megszűnik a légáramlás az adott helyiségben, de az összes többiben is, ami alatta található. Ezekben a lakrészekben – kiváltképp ablaktalan fürdőszobákban – megjelenhet a penész, és
A témáról már korábban is cikkeztünk, akkor Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara biomérnöki tanszékének docense elmondta, a különböző baktériumok és penészgombák elszaporodását erősen befolyásolhatja az, hogy milyen a csatornában a légáramlás. Ezek nem feltétlenül káros mikrobák, de azok is lehetnek, sőt némelyik kifejezetten veszélyes az emberi egészségre. „Amelyek potenciális kockázatot jelentenek, általában a magasabb páratartalmat és a meleget szeretik. A 37 Celsius-fok az ideális számukra” – magyarázta akkor a szakértő, a legveszélyesebb kórokozók között megemlítve a legionárius betegségként ismert súlyos következményekkel járó fertőzésért felelős baktériumnemzetséget, az aszpergillózis nevű tüdőbetegséget okozó penészgombákat, illetve egy fertőző gyulladásos megbetegedést okozó baktériumot is.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
2 hozzászólás