Két éve tart az az árvízvédelmi beruházás, amelynek során a Gyimesekben, a Hidegség-patak mentén támfalrendszert építenek, hogy megelőzzék a korábban tapasztalt rombolást, amit a megáradt patak végzett.
Összesen mintegy hétezer iskola működik országszerte, viszont mindössze 680 iskolaorvos van, egészségügyi asszisztensből pedig háromezer. Székelyföld sem bővelkedik iskolaorvosokban, és a meglévők is szinte kizárólag városon tevékenykednek.
2008-ban Észtországban indult útjára a Let's Do It, World! akció, amelyhez 2018-ban már 150 ország csatlakozott. A takarítási akciót idén ismét megszervezik Gyergyószentmiklóson is, de a megye más településeit is mozgósítanák.
Megpezsdült a város, az elmúlt napokban fiatalos zsivaj és zene töltötte be Gyergyószentmiklóst. Jó hangulatban zajlott a 17. Gyergyói Ifinapok és a Nyári Utcazene Fesztivál.
Megünnepelték és átadták a községközpont általános iskolájának a felújított épületeit vasárnap Nagygalambfalván, a tanintézetet ugyanakkor ebből az alkalomból a település neves szülöttéről, Kányádi Sándorról nevezték el.
Gyergyószentmiklóson háromnapos rendezvénysorozaton ünnepelték az örményeket, bemutatva, hogy ennek a népnek milyen gazdag és sokszínű a hagyománya, kultúrája, gasztronómiája és erős a hite.
Talpra tudtak állni a járványügyi korlátozások által leginkább érintett ágazatokban tevékenykedő vállalkozások a kényszerszabadságra biztosított állami támogatás megszűnése után. Beindult a turizmus, ám úgy tűnik, a megszűnő problémákat újak váltják fel.
Utcazenészek, különleges hangszerek, bűvészek, valamint a szürke betonfalakat színesre festő graffiti-művészek produkciói csalták ki a hétvégén az utcákra és terekre a marosvásárhelyieket.
Tanévkezdéskor jelentősen megnövekedik a forgalom mind a tanintézmények környékén, mind a városközpontba vezető útszakaszokon – hívja fel a lakosság figyelmét lapunkon keresztül is László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője.
Láttunk ilyet már Székelyföldön. Több politikus is „médiaszemélyiség” lett, saját csatornákon osztja a „hiteles” információkat, melyek persze attól hitelesek — szerintük —, hogy ők, a politikusok szerkesztik, közvetítik, írják.
Országos interaktív térképet készített a Recorder.ro internetes oknyomozó portál, amelyen bárki megnézheti, hogy települése az európai uniós, országos és helyi pénzalapokból milyen beruházásokat végez.

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
Motorkerékpárral gázolt el egy 54 éves gyalogost egy 38 éves férfi szombat este a Maros megyei Dózsa György község területén. A gyalogos életét vesztette.
Stabilizálódott az állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságok száma Hargita megyében, ahol évről-évre nő az állatállomány, a többletet pedig már jórészt a helyi szaporulat adja az új fajták esetében is.
A jókedvvé volt a főszerep a Rózamama Fesztivál részeként szombaton megszervezett VI. Falun az olimpia nevű tréfás vetélkedő csíkszenttamási helyszínén. Videón mutatjuk a rendezvényt.
A banki csalások kockázatának növekedésére figyelmeztet friss elemzése alapján az OTP Bank Románia. A csalók által követett módszerek célja, hogy pszichológiai manipuláció révén rávegyék a felhasználókat bizalmas információk megosztására.
Miért merészkedik be a medve a településekre és mi lehet a megoldás? – A romániai barna medvepopuláció helyzetéről és az ezt körülvevő dilemmákról Dr. Fodor József Tamás vadgazdálkodási szakértő beszélt pénteken, a homoródszentmártoni községi napokon.
Kilenc csapat tizenkét versenyszámban mérte össze tudását szombaton a csíkszenttamási Szent Anna-feredőnél, a Falun az olimpia nevű tréfás vetélkedő hatodik kiadásán. A gazdaolimpikon címet végül a csíkdánfalviak szerezték meg.
Az országos helyzethez hasonlóan Hargita megyében is növekedésnek indultak az esetszámok az elmúlt időszakban. Szombaton 22 új fertőzést azonosítottak a térségben, a kórházban ápoltak száma pedig ötven fölé emelkedett.