
Fotó: Sztárban sztár leszek!/TV2
A csíkszeredai Szakács Szilvia második helyezett lett a Sztárban sztár leszek! tehetségkutató műsor második évadában vasárnap. A műsor zsűrije dicsérő szavakkal bátorította a lányt mindvégig, a tévénézők pedig szavazataikkal második helyezésig juttatták.
2021. november 22., 10:462021. november 22., 10:46
2021. november 22., 11:202021. november 22., 11:20
A mindössze 16 éves csíkszeredai lány hét élő adást követően jutott a vasárnapi döntőbe, tegnap pedig négy másik versenytársával a TV2 csatorna utolsó élő show-jában az első helyért lépett színpadra.
A döntőben minden versenyző két produkciót – egyénit és duettet – adott elő, Szilvia először Lara Fabian I Will Love Again című slágerét énekelte. Mestere, Köllő Babett meghatódva beszélt Szilviáról, Pápai Joci szerint mindent megtett, hogy a döntőben állhasson, és kora ellenére felnőtt a feladatokhoz a műsor alatt. Ezt követően Rácz Gergő oldalán a Mostantól című dalt adta elő, amikor a zsűri ismét elismerő szavakkal biztatta.
Fotó: Sztárban sztár leszek!/TV2
Az utolsó adásban a zsűritagok nem adtak pontokat a produkciókat követően, csakis a nézők szavazata döntötte el az öt versenyző helyezését.
Szilvia láthatóan nagyon izgult az eredményhirdetés előtt, majd könnyeivel küszködve mondott mindenkinek köszönetet.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
3 hozzászólás