Hirdetés

Folyamatosan enyhül a járványhelyzet Hargita megyében

Már második napja nem történtek koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek Hargita megyében, ahol az új fertőzések száma is alacsony volt vasárnap. A fertőzöttségi arány napok óta csökken a térségben.

Hirdetés

Országos járványnapló: kevés teszt alapján kevés az új megbetegedés

A szombati adatokhoz képest a koronavírustesztek és a megbetegedések száma is csökkent vasárnapra, a fertőzöttségi arány azonban ismét növekedett. A halálesetek számában is enyhe növekedés figyelhető meg, a gyógyultak számában viszont csökkenés.

Országos járványnapló: kevés teszt alapján kevés az új megbetegedés
Hirdetés
2021. május 02., vasárnap

Hogyan védjük digitálisan tárolt adatainkat?

Ahhoz, hogy személyes adataink ne jussanak illetéktelenekhez, a legjobb módszer, ha könnyen megjegyezhető és hosszú, több karakterből álló jelszavakat használunk, mert azok megfejtése sok időbe telik vagy majdnem lehetetlen. Az is fontos az IT-szakember szerint, hogy ne tegyük mások számára elérhetővé jelszavainkat.

Hogyan védjük digitálisan tárolt adatainkat?
Hirdetés
2021. május 02., vasárnap

74 millió lejt fordítanak idén a beruházásokra Gyergyószentmiklóson

A múlt években elindított, illetve előkészített munkálatok folytatása a prioritás Gyergyószentmiklós városvezetése számára. A beruházási lista nagyobb tételei a városi víz- és csatornahálózat fejlesztéséhez szükséges pénzeket jelentik.

74 millió lejt fordítanak idén a beruházásokra Gyergyószentmiklóson
2021. május 01., szombat

A szokottnál kevesebben majálisoztak a Somostetőn

Annak ellenére, hogy a Somostető a marosvásárhelyiek kedvenc majálisozó helye, az idei május 1-jén nem lepték el az emberek – a szokásos módon – a város fölötti erdőt, erdei sétányokat, állatkertet. Eső is volt, járvány is van.

A szokottnál kevesebben majálisoztak a Somostetőn
Hirdetés
2021. május 01., szombat

Többet kell szelektíven gyűjteni, ellenkező esetben jön a tetemes bírság

Jelentős pénzbírsággal sújtják azokat a polgármesteri hivatalokat, amelyek nem szervezték meg a szelektív hulladékgyűjtést. De azokat is büntetik, ahol van ugyan válogatott hulladékgyűjtés, de nem elegendő. A pénzbírság kifizetésének elmulasztása pályázati forrásoktól fosztja meg a városokat, községeket.

Többet kell szelektíven gyűjteni, ellenkező esetben jön a tetemes bírság
2021. május 01., szombat

Hozzáfognak Székelyudvarhelyen az európai uniós források felhasználásához

Több beruházás előkészítése kezdődik el idén Székelyudvarhelyen, illetve néhány munkálat le is zárul az év végéig. A város saját kasszájából mintegy 19 millió lejt, európai uniós pénzekből 23 millió lejt terveznek idén beruházásokra költeni.

Hozzáfognak Székelyudvarhelyen az európai uniós források felhasználásához
Hirdetés
2021. május 01., szombat

Az esetszám nőtt, a fertőzöttségi arány csökkent Hargita megyében

Kevéssel nőtt a napi esetszám szombaton Hargita megyében, halálesetek viszont nem történtek az elmúlt huszonnégy órában. A kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány tovább csökkent.

Az esetszám nőtt, a fertőzöttségi arány csökkent Hargita megyében
2021. május 01., szombat

Hosszú idő óta először van száz alatt az elhalálozások száma

Az egy nap alatt elvégzett koronavírustesztek és az újonnan regisztrált esetek száma is csökkent szombatra. Jelentős változás figyelhető meg ugyanakkor a koronavírussal összefüggésbe hozható elhalálozások számában, amely hosszú idő óta először esett száz alá.

Hosszú idő óta először van száz alatt az elhalálozások száma
2021. május 01., szombat

Órákig küzdöttek a lángokkal a tűzoltók, miután kigyúlt egy bútorgyár raktára

Kigyúlt egy szászrégeni bútorgyár raktára pénteken késő este, a tűzoltók kiérkezésére már mintegy ezer négyzetméternyi terület lángolt.

Órákig küzdöttek a lángokkal a tűzoltók, miután kigyúlt egy bútorgyár raktára
2021. május 01., szombat

A rendőrségnek továbbítják a kukázókkal kapcsolatos bejelentéseket

Ha lakossági bejelentés érkezik a guberálókról, Csíkszeredában a megbízott őrző-védő cég a rendőrséget értesíti, mert csak a hatóságoknak van joguk intézkedni. A rendőrségi szóvivő szerint nekik kötelességük közbelépni, mivel a rongálás bűncselekmény.

A rendőrségnek továbbítják a kukázókkal kapcsolatos bejelentéseket
Hirdetés
Hirdetés
Téli csoda Csíkszéken
Megnyitás

Téli csoda Csíkszéken

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.

2021. április 30., péntek

Helytörténeti kiállítás az élelmiszerboltokban, a virágüzletben, a polgármesteri hivatalnál és a gyógyszertárban

Rendhagyó kiállításon mutatkozik be Felsőboldogfalva múltjának egy szelete: a tárlat Kilyén Barna mintegy kétéves kutatómunkájának az eredménye, a végső cél pedig a település monográfiájának kiadása.

Helytörténeti kiállítás az élelmiszerboltokban, a virágüzletben, a polgármesteri hivatalnál és a gyógyszertárban
Hirdetés
2021. április 30., péntek

Ima a gazdákért, pásztorokért és az állataikért

Székelyföldön hagyományosan április végén, május elején költöznek ki a havasokra a juhnyájak, a tehéncsordák. Böjte Csaba szerzetes rájuk kért áldást, szeretné, ha a székelység újra felfedeznék, mekkora kincset jelentenek a hegyi legelők.

Ima a gazdákért, pásztorokért és az állataikért
2021. április 30., péntek

Közel ezren használják naponta a megkérdőjelezett biciklisávot

Közel ezer kerékpáros halad át napi szinten a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor utcai, mintegy másfél éve felfestett biciklisávon. Az adatokhoz a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség jutott hozzá, egyúttal azt hangsúlyozván: a gépjárművezetőknek szabadon kell hagyniuk a kerékpáros útvonalakat.

Közel ezren használják naponta a megkérdőjelezett biciklisávot
2021. április 30., péntek

Új rendeltetést adnának a jelenleg kihasználatlan csíkszeredai területnek

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és Hargita Megye Tanácsa közös projektet indít, melynek részeként új rendeltetést szánnának A Mikó-vár és a megyei tanács tulajdonában lévő, vár melletti és mögötti területnek, illetve a régi kórház helyszínének.

Új rendeltetést adnának a jelenleg kihasználatlan csíkszeredai területnek
Hirdetés
Podcast
2021. április 30., péntek

Idén már a csíksomlyói hegynyereg lesz a pünkösdi búcsú helyszíne

Fontos bejelentést tett a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület rendes havi ülésén Korodi Attila polgármester: a csíksomlyói pünkösdi búcsú megszervezése folyamatban van, ennek helyszíne pedig nem a kegytemplom kertje, hanem ismét a hegynyereg lesz.

Idén már a csíksomlyói hegynyereg lesz a pünkösdi búcsú helyszíne
2021. április 30., péntek

Fákat metszettek, szemetet szedtek a gyergyószentmiklósi városháza alkalmazottai

A gyergyószentmiklósi önkormányzat alkalmazottai és a mellékgazdaság munkatársai közös takarító-akciót tartottak pénteken. Az alkalmazottak csapatépítő jelleggel metszették meg a város központjának fáit, cserjéit, bokrait.

Fákat metszettek, szemetet szedtek a gyergyószentmiklósi városháza alkalmazottai
Hirdetés
2021. április 30., péntek

Továbbra is biztatók a járványadatok

Ismét javulás figyelhető meg a koronavírusból felgyógyult személyek számában. Míg számuk a hét elején folyamatosan háromezer feletti volt, csütörtökön jelentős csökkenés következett be, ám a pénteki adatok ismét biztatók: 3566 gyógyultat regisztráltak.

Továbbra is biztatók a járványadatok
Továbbra is biztatók a járványadatok
2021. április 30., péntek

Továbbra is biztatók a járványadatok

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés