Csak szerda délelőtt tíz órakor sikerült teljes sikerült teljes egészében eloltani gyergyószentmiklósi bútorraktár-tüzet, ami kedden, késő este keletkezett.
Újdonságokat hozott a koronavírusos betegek ellátását biztosító kórházakban a betegek fogadásának módja az egészségügyi minisztérium minap kiadott 434-es számú rendelet nyomán.
A sepsiszentgyörgyi Kastély-vendéglő „lakodalmat” szervezett a napokban egy szupermarketben, hogy felhívja a figyelmet a kettős mércére: amit nem szabad a vendéglátóegységekben, meg lehet tenni egy bevásárlóközpontban vagy szupermarketben.
Májustól a háziorvosi rendelőkben is elérhető lesz a koronavírus elleni védőoltás, emellett pedig lehetővé teszik, hogy az alkalmazottak – kérésre – a cég székhelyén kapják meg a vakcinát, sőt azok számára, akik valamilyen okból nem tudják elhagyni az otthonukat, mobil oltócsapatok állnak rendelkezésre.
Jótékonysági céllal szervezett nyílt napot a Remetei Lovasklub szerdán. Noha az időjárás nem kedvezett az eseménynek, mindenképp szerették volna megrendezni, mert minél több pénzzel szeretnék segíteni az egyik lovaglójuk beteg fiútestvérének gyógyulását.
Maros megyében az elmúlt 24 órában 131 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta a megbetegedettek száma 23 145-re emelkedett a prefektúra szerdai adatai szerint.
Böjte Csaba atya arra kéri a gyergyószárhegyieket, a gazdálkodókat, hogy közösen imádkozzanak a jó pásztorokért és a legelőkre készülő állatokért.
Az elhalálozások és az intenzív terápiás kezelésre szorulók számában javulás, míg a gyógyultak számában visszaesés figyelhető meg az egy nappal korábbi adatokhoz viszonyítva. A fertőzöttségi arány majdnem a keddi szinten maradt.
Hosszú idő után nem történtek halálesetek szerdán Hargita megyében, ahol a napi esetszám és a kórházi ellátásra szorulók száma is csökkent. A fertőzöttségi arány változatlan maradt.
Egyre többet és egyre gyakrabban vásárlunk az internetről. Tavaly a Románián belüli elektronikus kereskedelem piaca jegyezte a legnagyobb növekedést az európai térségben, a vállalkozási lehetőségek pedig bővebbek, mint valaha.
A romániai magyar szülők többsége ellenzi a gyermekek óvodai és iskolai gyorstesztelését, és több mint 55 százalékuk nem tartja szükségesnek a tanárok kötelező beoltását, illetve elsöprő többségük ellenzi a gyerekek immunizálását koronavírus ellen – derül ki egy felmérésből.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Tizennégy megyéből összesen 418 előkészítő osztályos, illetve általános iskolás diák jelentkezett a Nagygalambfalvi Általános Iskola által 19. alkalommal megrendezett Fától fáig – verstől versig című versmondó vetélkedőre, amelyet a járványügyi helyzet miatt idén is az online térben szerveztek meg.
És Székelyföldön mennyi esély van rá? Gyarmati Zsoltot, a Csíki Székely Múzeum igazgatóját faggattuk – erről is.
Minősített lopás gyanújával őrizetbe vettek egy tusnádfürdői fiatalembert – írja közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Mivel 3,5 ezrelék alá csökkent a koronavírusos megbetegedések aránya, így feloldják a hétvégi korlátozásokat Sepsiszentgyörgyön, illetve újra kinyitnak az edzőtermek is.
Kovászna és Hargita megye több térségében havaz – figyelmeztet szerda délelőtti közleményében a Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóság.
Felújítják Csíkszeredában a Mikó utcai járóbeteg-rendelőt Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter szerdán jóváhagyott rendelete értelmében. A munkálatok összértéke 21 millió lej, a szükséges finanszírozást a szaktárca biztosítja.
Marosvásárhely idei költségvetésében a beruházások tételnél 142,6 millió lej szerepel. Jelentős összegeket szánnak az oktatásra, a tömbházlakások hőszigetelésére és dízel autóbuszok vásárlására. Sok megvalósíthatósági tanulmány és terv fog elkészülni.