Hirdetés
Hirdetés

Magyarországi turnéra készülnek a felújított Szent Anna-tó legendájával

A négypálcás bábok mozgatását sokat kell gyakorolni. •  Fotó: Barabás Orsolya

A négypálcás bábok mozgatását sokat kell gyakorolni.

Fotó: Barabás Orsolya

Két évvel ezelőtt mutatta be a Szent Anna-tó legendája című előadást a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház gyergyói zenészekkel közösen. Most felújítják és kibővítik az árnyékszínházi előadást, amit Gyergyóditróban és Gyergyóalfaluban láthat a közönség, majd április első felében magyarországi turné keretében öt Pest megyei településen is bemutatnak.

Barabás Orsolya

2022. március 24., 13:442022. március 24., 13:44

Átdolgozva, látványban, zenében, szövegben egyaránt kibővítve mutatja be a 12 éven felülieknek szóló Szent Anna-tó legendája című előadást a HalVirág Bábszínház március 27-én és március 28-án Gyergyóditróban, majd március 30-án Gyergyóalfaluban.

Idézet
Sokkal hosszabb lesz az előadás, új jeleneteket építettünk bele, új bábokat készítettünk. A hárompálcás bábból négypálcást csináltunk, és ezáltal sokkal szebben és látványosabban mozognak

– ismertette Borsos Virág, a bábszínház vezetője.

Hirdetés

A bábokat Borsos Virág, Tamás Gyopár és Bajna Gyöngyi mozgatja, a fénytechnikáért Baricz-Tamás Imola felel. Ez egy élő koncertes árnyjáték, amelyben többek között a 4S Street zenekar tagjai működnek közre. Énekel Nicuta Alin és Kedves-Tamás Hanga, billentyűs Mihály Csaba, szólógitáros Ambrus Nándor, basszusgitáros Szabó László, dobos Pál Nándor.

•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

„Zeneileg is eleget kellett tegyünk a programbővítésnek, és remélem, hogy technikailag is meg tudjuk oldani ezeket, mert új effektek kerültek be az előadásba, HD-sávot fogunk használni ahhoz, hogy még látványosabb legyen a produkció. Új daloknál is próbáltunk megmaradni a hagyományos, folkmotívumok mellett, miközben az egészet poposabbá, kicsit pörgősebbé tettük” – részletezte Mihály Csaba.  

Az előadás producere Kolcsár Béla, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója, aki ezúttal új szerepkörben is hallható lesz, hiszen a produkció elején ő meséli el a Szent Anna-tó legendáját. A Gyergyó-medencei bemutatókat követően április 4–11. között öt Pest megyei településen, Abonyban, Gyömrőn, Dunaharasztin, Gödöllőn a kastélyban, valamint Szigetszentmiklóson játsszák az előadást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés