Noha egyre több medve garázdálkodik, illetve az általuk okozott káresetek száma is fokozódik Farkaslaka községben, mégsem ártalmatlaníthatják a problémás egyedeket az érintett vadásztársulatok. A központilag jóváhagyandó kilövési engedélyre ugyanis még várni kell.
Ínycsiklandó, kiadós és egyben látványos étellel rukkolt elő ezúttal Karácsony József, a Főnix Konyha séfje, aki nem mindennapi módon használta fel a csülköt: felszeletelve kenyérbe sütötte bele.
Egy gyergyószentmiklósi bútorraktárnál mintegy háromszáz négyzetméteren pusztító lángokhoz riasztották a tűzoltókat kedden késő este. Az első jelentések szerint személyi sérülés nem történt.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma óta a székelyföldi kórházak intenzív terápiás osztályai is folyamatosan százszázalékos telítettséggel működnek, hiszen minél több a fertőzött, annál nagyobb eséllyel kerülnek kritikus állapotú betegek az intenzív terápiára (ATI).
Oltakozásra buzdítja a lakosságot és a cégeket a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal. A megyében működő 14 oltóközpont többségében a Pfizer-BioNTech által kifejlesztett oltóanyaggal immunizálnak, a többiben pedig Moderna vagy AstraZeneca vakcinával.
A Maros megyei hegyimentő szolgálatnak a marosvásárhelyi Tekerj egy jó célért! eseményen sikerült összegyűjtenie a pénzt, amiből mentőkutyái számára utánfutót vásárolhat. Az adománygyűjtő kerékpáros rendezvény a szervezők szerint jól sikerült, még ha nem is gyűlt össze minden projektre a megcélzott összeg.
A háromszéki, többségében románok lakta Előpatak falu határában kihelyezett kétnyelvű táblák eltávolítását követelte közösségi oldalán Dan Tanasă, a magyarellenességéről elhíresült bloggerből lett parlamenti képviselő.
Kovászna megyében 27 új koronavírus-fertőzést azonosítottak az elmúlt 24 órában, tájékoztat kedden a prefektúra. Ebben az időszakban 201 tesztet végeztek, 494 aktív esetet tartanak nyilván.
Meghívásos alapon választják ki a marosvásárhelyi ideiglenes szemétszolgáltató céget – döntött a helyi tanács, keddi rendkívüli ülésén. A jelenlegi cég május 11-ig kell biztosítsa a hulladék begyűjtését és elszállítását.
Orvosi műszereket, védőfelszerelést, fertőtlenítőszereket vásárol a csíkszeredai kórház abból a több mint 19 millió lejes nyertes pályázatból, amelyet a Beruházások a Covid-19 által okozott egészségügyi válság kezelésére adott válaszreakció megerősítésére projekt révén kapnak.
Fel- vagy inkább lerobbantották az egykori szentegyházi vasgyár egyik épületét, hogy helyet biztosítsanak egy oda tervezett nagyáruháznak. Az eseményt látványos videón és fotókon örökítették meg.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
A Csíki Játékszín a tánc világnapján, április 29-én, csütörtökön 20 órától közös táncra hívja a közönséget.
A Székelyudvarhelyi Bíróság hétfői ítélete értelmében tízezer lej perköltséget kell fizetnie a székelyföldi magyar feliratok ellen pereskedő, Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesületnek (ADEC) a Katona Mihály korondi polgármesterrel szemben elvesztett pere után.
Zsinórban harmadszor „hozta el” a fődíjat a debreceni Az Év Tánca nemzetközi versenyről a gyergyószentmiklósi Step Dance Sportklub. Idén személyes jelenlét helyett beküldött videók alapján – 150 produkció közül – értékelt a szakmai zsűri.
Túllépte a 3-as határértéket a fertőzési ráta Székelyudvarhelyen kedden, a megyei vészhelyzeti bizottság azonnal elrendelte a vörös besorolásnak megfelelő szigorításokat: kedd estétől zárnak a vendéglátóegységek belterei, és zárt térben megrendezendő előadások sem lesznek két hétig.
Csütörtökön tárgyalja az Európai Bíróság a székely kezdeményezés ügyét, az aláírásgyűjtő akciót. A szignózás véghatárideje május 7-e, így már néhány nappal azelőtt a figyelem középpontjába kerülhet az őshonos kisebbségek kérése.
Maros megyében az elmúlt 24 órában 46 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta a koronavírussal fertőzöttek száma 23 014-re emelkedett a prefektúra keddi adatai szerint.
A hétfői rendkívül alacsony értékhez képest nőtt kedden az új fertőzések száma Hargita megyében, és halálesetek is történtek az elmúlt 24 órában. A kórházban ápoltak száma kevéssel szintén emelkedett, a fertőzöttségi arány viszont csökkent.