Több mint tizenhétezer cigarettát, huszonnégy liter alkoholt és pirotechnikai eszközöket foglalt le a rendőrség Lövétén egy szervezett házkutatási akció keretében csütörtökön.
Rendkívül alacsonyan alakult a napi esetszám pénteken Hargita megyében, ahol a kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány is csökkent. Egy haláleset viszont az elmúlt 24 órában is történt a térségben.
A Saul fia című film ugrik be elsőre Molnár Levente nevének hallattán. A színész mindent megtesz azért, hogy a filmkészítés közelében legyen, akár szereplőként, akár castingmenedzserként.
Érdemes betartani a szabályokat és odafigyelni néhány apróságra annak érdekében, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsún való részvétel teljes mértékben pozitív élmény legyen – praktikus tanácsokat fogalmaztak meg a zarándokok számára a csíkszeredai sürgősségi kórház szakemberei.
Elindultak Tusnádfürdőről péntek reggel a IV. Pünkösdi Lovas Zarándoklat résztvevői, közöttük Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A zarándokok két alcsíki községben és Csíkszeredában is megállót tesznek.
A földgázszolgáltató Delgaz Grid megbízásából Csíkszereda több pontján is gázvezetékeket cserélnek, illetve javítanak különböző cégek. Úttestet, járdákat kell feltörni, a munka minőségével pedig nem minden esetben elégedett a polgármesteri hivatal.
A vártnál pár százzal kevesebb gazda igényelt mezőgazdasági támogatást idén Hargita megyében, a kérésekben feltüntetett összterület azonban több száz hektárral nőtt a múlt évi adathoz képest. Idén mintegy 70–80 millió euró összértékű támogatásra számíthatnak a Hargita megyei gazdák.
A Mikházi Csűrszínházi Napok szervezői ragaszkodnak az idei rendezvénysorozathoz, ezért a járványügyi szabályokhoz alkalmazkodva, idén színházi előadással, néptánccal, konferenciával várják a közönséget.
Még 2016-ban kezdeményezte a regionális útügyi igazgatóság a Marosvásárhely és a Nyárádtő melletti Transilvania Nemzetközi Repülőtér közötti, jelenleg két sávos út négy sávosra szélesítését, ám a tiltakozás nyomán a környezetvédelmi igazgatóság nem adta meg az engedélyt.
Vállalkozói inkubátorházat létesítenének Gyergyószentmiklóson, az egykori öntöde irodaházának egyik szárnyában. A beruházást a város és a megye közös projektjeként szeretnék megvalósítani.
A Maros megyei önkormányzat idén 2,1 millió lejt fordít vissza nem térítendő támogatásokra kulturális, egyházi, szociális, sport és ifjúsági tevékenységek finanszírozására. Hargita megyében külön támogatás jut a román közösségek civil szervezeteinek is.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Javában zajlik a tizenhetedik kiadásához érkezett Hargitai Megyenapok Csík-, Gyergyó és Udvarhelyszéken. Az esemény változatos programkínálattal várja az érdeklődőket a pünkösdi hosszú hétvége folyamán is, az alábbiakban a pénteki programokat mutatjuk.
Tizennégy új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt egy napban Maros megyében, velük együtt a megyei esetszámok elérték a 23 809-et. Otthoni elkülönítésben jelenleg 27, míg házi karanténban 1258 személy tartózkodik a megyében. Ez a szám szerdán még 1176 volt.
Gyergyószéken pár éven belül kiemelkedő élelmiszeripari beruházások valósulhatnak meg, a tervek szerint több feldolgozóüzem létesül. Ezek új lehetőségeket teremtenek a gazdálkodóknak, erre kell felkészülniük – hangzott el egy csütörtök délutáni sajtóeseményen, Gyergyószentmiklóson.
Eredményesnek értékeli a marosvásárhelyi „Mondj nemet a koldulásra” kampányt a városháza szakigazgatója, aki szerint elsősorban helyzetfelmérés történt, de konkrét intézkedések is voltak. Esetenként drasztikus fellépésre volt szükség, de mindenképp a segítési szándék vezérelte őket.
A zarándokok által használt útvonalakat pénteken 22 órától lezárják az autós forgalom előtt – tájékoztat közleményben Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.
Elindult Csíksomlyóra a gyergyóalfalvi keresztalja csütörtök reggel Balázs József vezetésével a település több mint nyolcszáz éves temploma elől. A járványügyi korlátozások miatt tavaly félbeszakadt ez a hagyomány, 2020-ban az alfalvi festőművész csupán harmadmagával indult útnak.
Nemzetközi igényű ismeretterjesztő sorozatot tűz műsorára a Duna Televízió a pünkösdi hosszú hétvégén, amely nagy részletességgel mutatja be Székelyföldet is. A produkciót a Magyarországon nagysikerű „madártávlatból” sorozatok mintájára forgatták.