A háromszéki Mikóújfaluban három házba próbált betörni a medve hétfőre virradóra. A vadállat ablakokat és ajtókat tört be, és ugyan nem jutott be a házakba, de a lakók kénytelenek voltak menekülőre fogni, és szomszédoknál kerestek menedéket. A medve közel egy hónapja tartja rettegésben a lakókat
Előzésbe kezdett egy gyimesfelsőloki autóvezető, miközben őt is előzték, így baleset történt vasárnap délután Gyimesközéplokon.
Egymillió eurós kártérítést fognak kérni attól a környezetvédőtől, aki azzal vádolta meg Emanuel von und zu Liechtenstein herceget, hogy törvénytelenül lőtte ki Európa legnagyobb medvéjét, Arthurt – nyilatkozta a Maros megyében is birtokkal rendelkező Dimitrie Sturdza herceg a nagy port kavaró medvevadászat kapcsán.
A marosvásárhelyi Víkendtelepen lévő ötvenméteres úszómedencére helyezték a sátortetőt hétfő délelőtt.
Nem azonosítottak új koronavírus-fertőzéseket hétfőn Hargita megyében, és a kórházban ápoltak száma, illetve a fertőzöttségi arány is csökkent. Halálesetek viszont az elmúlt 24 órában is történtek a térségben.
Sinha Róbert nemzetközileg elismert gitárművész és dr. Prohászka Rád Boróka, a Sapientia Egyetem tanára tart közös előadást szombaton, május 29-én délután 6 órától a gyimesbükki közösségi házban.
Jelentős költséggel járó beavatkozást igényel az a csíkszeredai ingatlan, amely korábban a távhőszolgáltató Goscom Rt. székhelye volt, és amelyet hajléktalanszállóvá szeretnének átalakítani. Mivel most oltásközpont működik ott, nem lehet tudni, mikor történhet meg az átalakítás.
Farkasok és medvék nyomai után kutatva etető-, illetve dagonyázó helyeken próbálják felmérni a területen élő védett vadállomány nagyságát a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület, valamint a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség munkatársai.
Kevesebb mint 250 személyt immunizáltak a háromnapos csíkszeredai oltásmaratonon. Noha több érdeklődőre számítottak, a szervezőket nem lepte meg a kevés jelentkező, mivel egész Romániában alacsony az oltakozási kedv, Hargita megyében pedig még inkább.
Hat bárányt, egy juhot, valamit több nyulat is elpusztított egy medve Csíkajnádon vasárnap hajnalban – tájékoztatott egy olvasónk, aki képeket és videót is küldött az esetről.
Hatalmas állománypusztulás, méhbetegségek, kedvezőtlen időjárás – idén is bőven kijutott a rosszból a méhészeknek. A méhészeti idény már a harmadik éve katasztrofálisan kezdődik, és van ugyan remény arra, hogy kedvező fordulatot vegyen a szezon, de ahhoz több tényező szerencsés együttállására van szükség.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Egyelőre ismeretlen okok miatt a sávokat elválasztó korlátnak ütközött egy személygépkocsi a Maros megyén áthaladó A3-as autópályán, Maroskecénél, vasárnap délután 14 óra után.
Továbbra is alacsony az új fertőzések száma Hargita megyében, egy haláleset viszont történt vasárnap a térségben. A kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány változatlan maradt.
Elszakadt egy fővezeték a csíkszeredai Fenyő utca 9-es számú tömbháza környékén vasárnap éjszaka folyamán. Több utcában is vízhiány lépett fel, a szolgáltató dolgozik a probléma megoldásán.
Szó szerint éjjel-nappal zajlik a munka a készülőben lévő gyergyóremetei repülőtéren: nappal betonoznak, később pedig a szükséges utómunkákat végzik az épülő kifutópályán. A létesítmény nagyon jelentős gazdasági előnyt hoz a térségbe – vélik az elöljárók.
Több szempontból is rendhagyónak bizonyult az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú, ami a koronavírus-járvány kezdete óta a legnagyobb rendezvény volt Székelyföldön. A főként helyi zarándokok fogadalmi búcsúján mi is ott voltunk, most pedig a kedvenc fotóinkat mutatjuk az eseményről.
Életét vesztette egy 38 éves férfi egy közúti balesetben Gyergyóalfalu Borzont felőli kijáratánál szombat este.
Nem történtek rendbontások vagy számottevő szabálysértések az idei csíksomlyói pünkösdi búcsún, és az alacsonyabb létszám következtében egészségügyi ellátásra is jóval kevesebben szorultak a megszokottnál.