Spontán tiltakozást tartottak az Azomures 6. számú kapuja előtt szerda reggel annak a magáncégnek az alkalmazottai, amely sürgősségi biztonsági szolgáltatást végez az ipari létesítményben. A létesítményben nagyívű műszaki ellenőrzésre készülnek.
Őrizetbe vettek két fiatalt, mert rátámadtak az őket szállító taxisofőrre. Az áldozatot késsel sebesítették meg az arcán és a hátán.
Úgy tűnik, sikerült megfékezni a madárinfluenza terjedését Hargita megyében, ugyanis a két kisebb székelykeresztúri góc felszámolása után nem igazoltak új fertőzést a megyében. A védelmi és megfigyelési zónákat azonban egyelőre nem szüntetik meg a hatóságok.
Egyik kedvenc ebédjét, az úgynevezett Chateaubriand bélszín újragondolt receptjét készítette el ezúttal Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa. Mellé tagliatelle tésztát tálalt, amelyet paradicsom alapú szósszal öntött le. Az eredmény magáért beszélt.
Létszámkorlátozások mellett és előzetes bejelentkezés alapján ugyan, de csütörtöktől kezdődően egészen jövő szerdáig színes programokkal újra megszervezik a „Gyermeknap csodanap” nevet viselő rendezvénysorozatot Gyergyószentmiklóson.
A városi környezethez képest jóval alacsonyabb az átoltottság és az immunizálásra való hajlandóság a vidéki településeken Hargita megyében. Mentalitásváltásra lenne szükség, méghozzá gyorsan, de ezt nem egyszerű kivitelezni.
Maros megyét Szeben és Hargita megyékkel összekötő utak korszerűsítését tűzte ki célul 2021-re a Maros megyei önkormányzat, amely a megyei úthálózat javítási munkálatait is folytatja idén.
Elgázolt egy jármű egy medvét a 13A jelzésű országúton, Szejkefürdő közelében kedden késő este. A megsérült nagyvad elszaladt a baleset helyszínéről. A területileg illetékes vadásztársaság munkatársai próbálták felkutatni a vadállatot, egyelőre sikertelenül. Szerdán folytatják a keresést.
Gyergyóalfalu központjában, a Parajd–Gyergyószentmiklós közötti országút és a Szárhegyről Csomafalva felé vezető megyei út kereszteződésénél könnyíti meg majd a közlekedést az a körforgalom, amelynek építése most körvonalazódik.
Tizennégy személynél tartott házkutatást a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni ügyosztálya, együttműködve a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészséggel (DIICOT), mert felmerült a gyanú, hogy bűnszervezetet hoztak létre és cigarettát csempésztek.
Sok helyi termelő és még több érdeklődő volt kedden a székelyudvarhelyi piacon, ahol számos palánta és friss tavaszi zöldség közül lehetett válogatni. Az árusok elsősorban törzsvásárlóikban bíznak.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Az elmúlt 24 órában öt új koronavírus-fertőzést igazoltak Háromszéken, tájékoztat kedden a prefektúra.
Öt új fertőzött személyt regisztráltak az elmúlt egy napban Maros megyében.
Veszélyesen növekszik a medvék száma, a populációt egyre nehezebb kordába tartani – szögezte le Gheorghe Neagu, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője kedden. A prefektúrán tartott sajtótájékoztatón kijelentette, várható volt, hogy súlyosbodni fog a helyzet.
Noha a szervezők bíztak abban, hogy idén nem telik el július Tusványos nélkül, kedd délután közzétett Facebook-bejegyzésükben megerősítették, hogy a szabadegyetem és diáktábor 31. kiadására legalább jövőig várni kell.
A következő időszakban több oltáskaravánt szerveznek a Kovászna megyei falvakban, az elsőt szerdán Mikóújfaluban – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Cosmin Boricean alprefektus.
Száztizenöt millió lejt ítélt oda a Regionális Operatív Program révén a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium hét erdélyi magyar település fejlesztésére – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter.
Az angol, német és francia mellett a kínai nyelvet is elsajátíthatják a szászrégeni Lucian Blaga Műszaki Szakközépiskola 9–12. osztályos tanulói szeptembertől. Az iskola vezetősége Kína Bukaresti Nagykövetségével együttműködési szerződést írt alá, a kínai anyanyelvű tanárról a külképviselet gondoskodik.