
Fotó: Erdély Bálint Előd
Lakhatási támogatás nélkül marad ettől az évtől több, a székelyudvarhelyi kórházban dolgozó, saját lakással nem rendelkező orvos. Az intézmény eddig havi ezerlejes pótlékot adott saját költségvetéséből a városba telepedő orvosoknak, ám az, hogy meddig, korábban nem volt szabályozva.
2022. április 22., 18:112022. április 22., 18:11
A lakhatási támogatás folyósításának futamidejét tavaly két évben állapították meg, tudtuk meg Zörgő Noémitől, a székelyudvarhelyi önkormányzat sajtófelelősétől. A döntés jelenleg nyolc személyt érint, részletezte a szóvivő, köztük olyanok is vannak, akik tíz éve kapják ezt a havi összeget. Őket már tavaly értesítették, hogy egy évig jár még nekik a támogatás. Zörgő Noémi hozzátette,
Hozzátette, a törvény szerint addig lakhat valaki szolgálati lakásban, amíg a jogosultsága alapját jelentő munkaviszonya megvan; jelenleg ez érvényes Székelyudvarhelyen is. Ugyanakkor a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy ezt önkormányzati szinten tovább szabályozzák. Megszabják például a lakás használatának időtartamát, elképzelhető tehát, hogy helyi szinten erre is sor kerül a jövőben – tette hozzá a szóvivő.
A szolgálati lakásoknál – csakúgy, mint az új csereháti ifjúsági lakások esetében – a területrendezési munkálatok (aszfaltozás, zöldövezetek és parkolók kialakítása), valamint a különféle szolgáltatásokra való rácsatlakozás (szennyvíz-, víz-, villany-, illetve gázhálózat) van még hátra – tudtuk meg Zörgő Noémitől. A kivitelezésre mindkét helyszín esetében kiírták a közbeszerzést, a nyertes cég a múlt héten írta alá a szerződést. Fél év áll rendelkezésére, hogy befejezze a munkálatokat, a beköltözésről tehát majd az átvételt követően lehet beszélni, de a tervek szerint ez idén megtörténik – mondta a sajtószóvivő.
A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.
Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
szóljon hozzá!