Noha a határon túlról érkező zarándokok részvétele is lehetséges az idei szigorú járványügyi szabályokhoz kötött Csíksomlyói búcsún, a szakértők nem javasolják azt.
A romániai Mária Út Egyesület kezdeményezéséhez csatlakozva, Háromszékről is lovas zarándokok viszik az otthon maradó közösségek fohászait a csíksomlyói nyeregbe.
„Térjünk vissza a megszokott életünkhöz” mottóval szervez oltásmaratont a Segesvári Polgármesteri Hivatal május 21-23. között.
Hátrányos helyzetű gyermekeknek szervez adománygyűjtést a Hamm ételrendelő alkalmazás csapata a nemzetközi gyermeknap alkalmából Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, illetve Gyergyószentmiklóson. Céljuk, hogy olyan hátrányos helyzetű családok asztalára kerüljön egy-egy pizza, ahol ritkán vagy akár soha nem történt még ilyen.
Nem történtek újabb koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek szerdán Hargita megyében, ahol továbbra is alacsony az új fertőzések száma. Kórházban már kevesebb mint száz személyt ápolnak.
Pünkösd az egyház születésének, de mindenek előtt a harmadik isteni személynek, a Szentlélek eljövetelének az ünnepe. Csíksomlyón Pünkösd ünnepe összefonódott a csíksomlyói fogadalmi búcsúval. Az ünnepről, a zarándoklat lényegéről beszélgettünk Urbán Erik ferencrendi szerzetessel.
Oltásmaratont szerveznek Csíkszeredában most péntektől vasárnapig a csíksomlyói kórházépület udvarán. A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság és a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szervezésében előjegyzés nélkül kérhető a koronavírus elleni vakcina.
A megyeközpontok között országszerte a második helyen áll Csíkszereda az átoltottsági arányt tekintve. A városban a lakosságnak majdnem a fele be van oltva a koronavírus ellen.
Az ország tizenkilenc megyéjére érvényes narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható esőzések miatt – írja az Agerpres hírügynökség.
Számos zöldséget és többféle fűszert vásárolt ezúttal Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa, hiszen méltó köretet akart készíteni az egyben megsütött kacsa mellé.
Több per, felbontott kivitelezési szerződés és három elvesztegetett év után már nincs több akadálya a Szépvíz községet Csíkborzsovával, illetve Göröcsfalvával összekötő községi besorolású utak korszerűsítésének.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Nem jutott tovább a Romániát képviselő Roxen és Amnesia című dala az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjéből, amelyet kedd este tartottak Rotterdamban – írja az Agerpres hírügynökség.
Csütörtökön teszik közzé az iskolákban és a tanfelügyelőségek honlapján az előkészítő osztályokba beírt gyerekek listáját és a szabadon maradt helyeket. Maros megyében szinte sehol nincs túljelentkezés, Hargita megyében viszont aránytalanabb az eloszlás.
A betegnyugdíjas személyeknek évente egy alkalommal egy bukaresti orvosi bizottság előtt kell igazolniuk a betegnyugdíjra való jogosultságukat. Ezen fog változtatni hamarosan a kormány, ahogy azon is, hogy akinek végleges a sérülése, ne kelljen bizonyítania többet állapotát.
A nagy mesemondónak, Benedek Eleknek állít emléket az a kedden megnyitott székelyudvarhelyi kiállítás, amely bemutatja a meseíró, újságíró és politikus életpályáját.
Több csíkszeredai mellékutca főúthoz való csatlakozásánál is tükrökre van szükség ahhoz, hogy megfelelő kilátásuk legyen az autóvezetőknek. A Zsögödi Nagy Imre utcában ugyanakkor a közlekedést akadályozó útszéli parkolást készül megszüntetni a polgármesteri hivatal.
Tovább csökkent kedden Sepsiszentgyörgyön a fertőzöttségi mutató, a 0,84 ezrelékes incidencia alapján a V-VIII., IX-XI. osztályos és IX-X. szakosztályos tanulók is visszatérhetnek az iskolapadba.
Összesen 69 iskolabuszt és a diák szállítására használt járművet ellenőriztek a Kovászna megyei rendőrök. Bírságokat is kiróttak különböző okok miatt.