
Kis területen sok kis csemete
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyen a napokban minierdőt telepítettek az egyik elhanyagolt parkban, a japán Akira Miyawaki botanikus által kidolgozott minta alapján. Négyzetméterenként három fát ültettek el, remélve, hogy tíz éven belül már igazi „tüdőként” fog a telep működni, és megköti a port, illetve a szén-dioxidot.
2022. április 14., 15:312022. április 14., 15:31
Miyawaki-féle minierdőt telepítettek Marosvásárhelyen a Szentgyörgy téri parkban. A japán botanikus rájött arra, hogy
Az így kialakult minierdő tíz év alatt akkorára nő, mint egy hagyományos erdő száz év alatt. A fák törzse ugyan nem lesz vastag – inkább hosszú és nyúlánk –, de a lombkoronák képesek lesznek ugyanannyi port és szén-dioxidot megkötni, oxigént termelni, mint a hagyományos erdőkben lévő fák zöldje.
Marosvásárhelyen a városi kertészet és a Pando Egyesület hozta létre az első minierdőt egy eléggé elhanyagolt parkban, a belváros közelében, egy forgalmas útszakasz mellett. A Virágkertészet képviselője, Tőkés Sándor a projektről elmondta, először
többek között hársfát, nyírfát, kocsányos tölgyet.
Fotó: Haáz Vince
Az első évben a fákat öntözni kell, hogy begyökeresedjenek, aztán egymást túlszárnyalva fognak fejlődni, nőni, és
amely javítja a levegő minőségét, megköti a port, és látványként sem utolsó. A kezdeményezők remélik, hogy Vásárhelyen több ilyen, Miyawaki-féle erdőt telepíthetnek, hiszen ezáltal élhetőbb lesz a város, jobb és tisztább a levegő.
Fotó: Haáz Vince
Magyarországon 2021 júniusában telepítették az első minierdőt, illetve azóta már többet is.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!