
Két vitatott útfelújítás a per tárgya. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Befejezéshez közeledik a Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőper elsőfokú tárgyalása, de a hosszú ideje tartó folyamat végén is vannak még vitás kérdések – derült ki a Maros Megyei Törvényszéken tartott hétfői tárgyaláson.
2023. március 20., 16:392023. március 20., 16:39
2023. március 20., 16:402023. március 20., 16:40
Annak ellenére, hogy a vádiratban felsorolt, vélelmezett, a vádlottakat terhelő bűncselekmények időközben elévültek, és elvileg már senkit sem lehet elítélni közülük,
Korábban azt kérvényezte, hogy az elévülés kapcsán a bíró forduljon az Európai Unió Bíróságához jogértelmezés céljából, a hétfői tárgyaláson pedig egy újabb indítványt terjesztett be a per tárgyalásának felfüggesztése érdekében, azzal indokolva ezt, hogy más ügyeket tárgyaló bírók már folyamodtak ilyen céllal az uniós bírósághoz. Akárcsak a korábbi beadványt, ezt is
Hargita Megye Tanácsának ügyvédje szóvá tette, hogy szerinte nem lehet felbecsülni pontosan a kifogásolt útfelújításokhoz szükséges, tárolásra átadott anyagok mennyiségét, és az erről szóló dokumentumok nem megfelelők. Ebből vita kerekedett, Borboly Csaba ügyvédje, Sergiu Bogdan szerint ha valótlanságról van szó, akkor büntetőfeljelentést kell tenni. Emlékeztetett, több mint tíz éve minden évben jegyzőkönyvek készülnek a tárolt anyagokról, helyszíni szemlék alapján.
A következő tárgyalási napon az egyik érintett útépítő cég által javasolt tanúkat hallgatja meg a bíróság, és utána már le lehet zárni a pert – vetítette előre Sergiu Bogdan, hozzátéve, ez abban az esetben lehetséges, ha az ügyésznek nem lesznek újabb kérései, amelyek tovább késleltethetik ezt.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban vádolta meg a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazással. Vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára.
A DNA szerint a vádlottak két – a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es – megyei út egy-egy szakaszának felújítása során több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét – ezt az eljárás során a védelem igyekezett cáfolni. A per a Hargita Megyei Törvényszéken kezdődött, de mivel időközben bizonyítást nyert, hogy az ottani tárgyalásokat nem korrupciós ügyekre szakosított bírák vezették, az ott lefolytatott összes eljárás érvényét veszítette, és mindent elölről kellett kezdeni a Maros Megyei Törvényszéken.

Nem történt előrelépés Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke és tizenkét másik személy ellen tíz évvel ezelőtt indult büntetőper keddi tárgyalásán, mert két védőügyvéd hiánya miatt ezt elnapolták.

Az évek során elévültek a vádhatóság által vélelmezett bűncselekmények, de a Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőper még nem zárult le. Hétfőn Borbolyt is meghallgatta a bíróság.

Többszöri újrakezdés, illetve áthelyezés után nemsokára lezárul a Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőper elsőfokú tárgyalása.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a hét személyt, akik botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá szombat éjjel a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira – közölte hétfőn a dési ügyészség.
Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.
Tovább fokozódik a hőség az elkövetkező napokban, az Országos Meteorológiai Igazgatóság előrejelzése szerint azonban viharosra fordulhat az időjárás szerdára virradóra.
Őrizetbe vettek egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Udvarhely-, Gyergyó- és Csíkszéken is kaptak el ittas sofőröket hétvégén a hatóságok, sőt volt, aki vezetői engedély nélkül közlekedett járművével – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Kilőtték azt a medvét, amely vasárnap megtámadott egy embert az észak-szlovákiai Nagyturány (Turany) közelében – jelentette be közösségi médiaprofilján Filip Kuffa szlovák környezetvédelmi államtitkár hétfőn.
Elsősorban a nappali hőmérsékletek alakulásában várhatók változások a következő kéthetes, augusztus 10–23. közötti időszakban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
szóljon hozzá!