
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Nemzetközi hírnevű blueszenész és zenekara látogat több erdélyi városba, köztük Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre és Marosvásárhelyre is.
2024. október 07., 15:292024. október 07., 15:29
Little G Weevil és zenekara először látogat Erdélybe. A blueszene kedvelői öt erdélyi városban – köztük Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen is – találkozhatnak a világszínvonalú együttessel október 29-e és november 3-a között.
Marosvásárhelyen október 30-án lépnek fel a Kultúrpalotában,
Csíkszeredában október 31-én a Csíki Moziban,
Sepsiszentgyörgyön pedig november 2-án a Bábel Kiskultúrban.
A koncert mindhárom helyszínen 19 órától kezdődik. A koncertekre a belépés ingyenes, de regisztrációs jegy kiváltásához kötött, amelyet bilete.ro oldalon tehetnek meg az érdekeltek.
A magyar származású sikeres blueszenészről bővebben
Little G Weevil énekes, gitáros, dalszerző, szövegíró és producer, Szűcs Gábor néven született Magyarországon. 27 éves korában költözött az Egyesült Államokba, ahol közel másfél évtizedig élt és dolgozott. 2013-ban Memphisben megnyerte az International Blues Challenge világversenyt és a kategóriája legjobb gitárosa címet is elhozta. 2014-ben a bluesműfaj legrangosabb kitüntetésének számító USA Blues Music Awardsra jelölték. Geet további négy alkalommal jelölték különböző szakmai díjakra az Egyesült Államokban. Eddigi karrierje alatt kilenc nagylemeze jelent meg. A kultikus, angol Mojo zenei magazin a 2013-as év legjobb három blueslemeze közé rangsorolta Moving című albumát. A 2023-ban magyar zenészekkel, Magyarországon rögzített If I May… című lemeze pedig első helyen szerepelt a Roots Music Report amerikai független szervezet globális blues rádió lejátszási listáján.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
A kormánykoalíció vezetőinek csütörtöki ülésén született megállapodás a kiszolgáltott helyzetű személyek számára jelent győzelmet – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot a kormány a következő napokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan.
Erdélyben elsőként rendeznek átfogó mesterséges intelligencia-konferenciát: a TransylvanAI rendezvényen az MI oktatásra, iparra, egészségügyre és turizmusra gyakorolt hatása kerül terítékre. Bárki részt vehet rajta, csupán regisztráció szükséges.
Sikerült feloldani a patthelyzetet a parlament pénzügyi bizottságában, így elhárult az akadály a költségvetés elfogadása elől.
szóljon hozzá!