Veni Sancte Csíksomlyón

A keddi tanítási napot követően a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai és tanárai közösen vonultak ki a csíksomlyói kegytemplomba, hogy részt vegyenek a hagyományos év eleji Veni Sancte szentmisén.

Iochom Zsolt

2011. szeptember 13., 18:002011. szeptember 13., 18:00

2011. szeptember 13., 18:352011. szeptember 13., 18:35

A Márton Áron Gimnázium diáksága népesítette be a kegytemplomot

Veni Sancte, „Jöjj el, Szentlélek Isten” – ezek a kezdő szavai a katolikus egyházban a pünkösdi szekvenciáknak. A Szentlélek segítségül hívását nevezik így minden fontosabb cselekedet kezdetén, a tanév elején.

Sok éves hagyománya van a Márton Áron Gimnáziumban, akárcsak a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban, hogy az új tanévet szentmisével kezdik a diákok, kérve Isten áldását mindennapi feladataikra. A hétfői tanévnyitóval egybeesett a csíksomlyói kegytemplomban az őszi Mária-neve búcsú, így a tanévkezdő szentmisére kedden 13 órától került sor. A Veni Sancte szentmisét Urbán Erik ferences szerzetes, a kegytemplom új igazgatója, valamint a gimnázium két lelkésze, Sárközi Sándor és Kállay Emil piarista atya mutatta be.

Az evangéliumi részletben a magvető példázata hangzott el, ebből indította elmélkedését Sándor atya. Mint elmondta: a magvetők akár a tanárok is lehetnek, a diákok pedig a jó föld kell hogy legyenek. Igényességre, szemléletességre, kiegyensúlyozottságra, elkötelezettségre és bátorságra szólította fel a fiatalságot. „Tudjunk közösséget építeni, tudjunk közöséghez tartozni” – fohászkodott imájában.



Urbán Erik ferences szerzetes és Sárközi Sándor piarista atya

A fiatalok is megfogalmazták kéréseiket: „Segíts bennünket, hogy helyes döntésekre jussunk a hit és a mindennapok döntéseiben, és napjaink zajában is meghalljuk lelkiismeretünk és a te hangodat. Segíts Szentlelkeddel leendő hívatásunk megtalálásában. Mélyítsd el bennünk a tudás tisztaságába és az imádság erejébe vetett bizalmat. Add, hogy tanulásunk ne maradjon öncélú, hanem mások javára fordítsuk, amit mi is kapunk. Támogasd a hátrányosabb helyzetű fiatalokat, és azokat is, akik gondjukat viselik. Áldd meg szüleinket, családunk értünk végzett munkáját. Segítsd a tanárokat és nevelőket, áldd meg munkájukat.”

Veni Sancte Böjte Csabával


Szeptember 18-án, vasárnap 18 órától szentségimádás lesz a csíksomlyói kegytemplomban, az esti szentmise pedig egyben Veni Sancte tanévnyitó szentmise, amelynek főcelebránsa Böjte Csaba testvér lesz. A szentmisére szeretettel várják a tanulókat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés