A munkahelyteremtésre, a járdák javítására fog összpontosítani 2012-ben Sepsiszentgyörgy önkormányzata, de folytatódik a tömbházak hőszigetelése és az utcák korszerűsítése is.
2012. január 03., 14:052012. január 03., 14:05
Az elmúlt évben 20 utcában végeztek csatornázási, 22 szakszakaszon közvilágítási munkálatokat, és 21 utcában aszfaltoztak, javítottak járdákat, alakítottak ki parkolókat, öt sétány tömbházait hőszigetelték – derült ki a városháza összegzéséből. A munkálatok idén is folytatódnak, az integrált városfejlesztési terv részeként 18 utca felújítása kezdődik el. A költségeket pályázati pénzből fedezik.
„2012-ben is folytatódik a hőszigetelési program, de idén csak azok a lakástársulások vehetnek részt, amelyek igazolni tudják, hogy a szükséges összeg legalább 50 százaléka rendelkezésükre áll” – mondta korábban Antal Árpád. A városvezető szerint azért van szükség erre az intézkedésre, mert az évekkel ezelőtt befejeződött hőszigeteléssel is vannak még elmaradások. Sepsiszentgyörgyön 3 millió lej kormánypénzt fordítottak tavaly hőszigetelésre, egymilliót nem költöttek el, ezt átmentették 2012-re.
„Idén a munkahelyteremtés is prioritást élvez. Ebben az évben nekifogunk a szépmezői ipari park építésének, ez új állásokat is jelent” – hangsúlyozta a városvezető.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
szóljon hozzá!