
Fotó: IMPAR
Az elmúlt hétvégén az IMPAR Kft. közel 35 éves történetének újabb mérföldkövéhez érkezett: ünnepélyes keretek között, nagyszabású Családi Nap keretében avatták fel a cég új székhelyét. Az esemény nemcsak egy beruházás lezárását jelentette, hanem a munkaközösség erejének, a családi összetartásnak és az elhivatottságnak is ünnepe volt.
2025. szeptember 25., 09:012025. szeptember 25., 09:01
2025. szeptember 25., 09:062025. szeptember 25., 09:06
A rendezvény ünnepélyes szalagvágással indult, amely szimbolikusan is megnyitotta az új korszakot a cég életében. Ezt követően a jelenlévő munkatársak és családtagjaik – összesen mintegy 300 fő, köztük férjek, feleségek, gyermekek és meghívott vendégek – közösen járhatták be az új épületet. Az épületlátogatás során a raktár és a telephely is bemutatásra került, majd a közösség az alkalomra felállított ünnepi sátorban gyűlt össze, ahol folytatódtak a hivatalos programok.
Fotó: IMPAR
Elsőként László János alapító-tulajdonos szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében kiemelte:
Beszéde végén a gyerekekre és családokra utalt: „Ők emlékeztetnek minket arra, hogy értük kell dolgoznunk – azért, hogy egy biztonságosabb, gazdagabb és szebb világot adhassunk majd tovább.”
Fotó: IMPAR
Ezt követően, Barabás Ignác–Levente társtulajdonos–ügyvezető igazgató köszöntötte a munkaközösséget. Visszaemlékezve a beruházás útjára, így fogalmazott:
Majd megköszönte minden munkatársának az elmúlt éveket amely „nemcsak munka, hanem közös út, közös építkezés lehetett”, és méltatta az egész munkaközösségnek az átköltözésben nyújtott hozzáállását. Hangsúlyozta „Az elismerés mindannyiuknak szól – mert a siker közös érdem! ”
Zárásként a cég jövőjéről beszélt: „Rend és rendszer nélkül nincs hatékony munkavégzés és nincs eredményesség. A jövőnk záloga, hogy a partnereink megbecsüljenek, a bankok bízzanak bennünk, és az eredményesség biztosítsa további fejlődési lehetőségeinket.”
Fotó: IMPAR
A köszöntők sorát Bíró–László Tímea társtulajdonos folytatta, aki gyermekkora óta figyelemmel kíséri a vállalat történetét:
Külön kitért a közösségépítés fontosságára: „Büszkék lehetünk arra, hogy közös rendezvényeinkkel – családi napokkal, gyerekprogramokkal, nyílt napokkal – tudatosan építjük a közösséget, és helyet adunk a családoknak is az ARKUM cégcsoport nagy közösségében.”
A hivatalos programok után kezdetét vette a felhőtlen szórakozás: Gozefini bűvészműsora ejtette ámulatba a gyerekeket, majd DJ Son mini disco-ja, buborék- és habparty-ja szórakoztatta a kicsiket.
Fotó: IMPAR
A felnőtteknek is jutott a jókedvből: Zilincki Nóra, az X-Faktor tehetsége, „2024 legjobb női hangja” cím birtokosa lépett színpadra. Lendületes koncertje, látványos háttértáncosokkal kiegészülve, igazi fesztiválhangulatot teremtett. Az estét DJ Modee fergeteges bulija zárta.
Fotó: IMPAR
Mindeközben bőséges étel- és italkínálat, candy bar, családi ügyességi vetélkedők és ugrálóvár várta a résztvevőket. Minden gyermek ajándékcsomagot kapott, így a legkisebbek számára is felejthetetlenné vált a nap.
Az IMPAR új székhelyének ünnepélyes megnyitója alkalmával a résztvevők egyetértettek abban: ez a nap valóban róluk szólt – a hála, a büszkeség és az ünneplés közös pillanatairól.
(X – fizetett hirdetés)
Fotó: IMPAR
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.