Fotó: Pethő Melánia
Ünnepi esemény színhelye volt csütörtökön a gyergyóújfalvi bánya. A helyi önkormányzat, a Lafarge bányavállalat és a Natura 2000 Park közös természet-rehabilitációs programjának első eredményét adták át.
2011. június 02., 19:332011. június 02., 19:33
2011. június 02., 19:392011. június 02., 19:39
Nemrégiben még holdbéli tájon képzelhette magát, aki Gyergyószék irányából Udvarhely felé haladt a libáni úton. Aki most jár ugyanott, kellemes meglepetés éri. A kitermelés alól már kivont bányarészen facsemeték indultak növekedésnek, az útszéli mélység felett pedig tetszetős „belvedere”, azaz kilátó hívja az átutazót egy kis szemlélődésre.
Lassan a kitermelés vége felé közeledik a Lafarge által működtetett újfalvi kőbánya. Szakemberek szerint itt 5-7 éven belül elfogy a maradék kőmennyiség. A terület azonban a jelek szerint nem marad magára, mint annyi más hasonló ipari létesítmény.
A Lafarge a WWF nemzetközi természetvédő szervezet romániai kirendeltségével, valamint a Natura 2000 Park képviselőivel tervet dolgozott ki a terület rehabilitációjára vonatkozóan. A terv megvalósításának első lépései már megtörténtek. A libáni út egyik szélén háromezer feketefenyő csemetét ültettek a sziklákba vájt és termőfölddel feltöltött gödrökbe, az út másik oldalán pedig kilátó létesült.
Több tájékoztató táblát is felállítottak, ahol az érdeklődők információkat szerezhetnek a bányáról, emellett a Natura 2000 terület védett madarait is megismerhetik. „Az ígéretek szerint a bánya területe még szebb lesz, mint amilyen valaha is volt” – mondta a kilátó ünnepélyes átadásán Egyed József újfalvi polgármester.
Hogy a környék milyen is volt a bányanyitás előtt, arra csak a legöregebbek emlékeznek, de az utóbbi évtizedekhez képest, már most van előrelépés. Bizonyíték erre a csütörtökön átadott kilátó és a facsemeték, de a környéken sokáig éktelenkedő szeméthalmok is eltűntek.
„A közös projekt célja, visszaadni a természetnek, ami az övé” – mondta Ciuche Tibor, a Lafarge bánya helyi igazgatója, amit Melles Előd, a Natura 2000 területeket adminisztráló magánerdészet vezetője is megerősített. Ha a tervek megvalósulnak, az újfalvi bánya országszinten is egyedülálló minta lehet más, használaton kívüli ipartelepek, bányák rehabilitálására.
A gyergyószentmiklósi villamossági vállalat a helyi önkormányzattal közösen lakossági fórumot szervez augusztus 27-én, szerdán 18 órától a Szabadság tér 22. szám alatt található tanácsteremben.
Távoltartási végzés megszegése miatt vett őrizetbe a rendőrség egy gyergyószentmiklósi férfit pénteken.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
szóljon hozzá!