
Pál-Antal Sándor. Elismerik a munkáját. Archív
Fotó: Kristó Róbert
A könyv szenátora díjjal tünteti ki Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történészt a Maros megyei könyvtár.
2018. november 22., 21:402018. november 22., 21:40
A csíkkarcfalvi születésű nyugalmazott levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a történelemtudományok doktora, a Székelyföld történelmének elhivatott kutatója, érdeklődésünkre elmondta, meglepetés számára ez a díj, ugyanis állami intézményektől nem számított figyelemre, ugyanakkor megtiszteltetést is jelent.
– mondta Pál-Antal Sándor.
A könyv szenátora díjat minden évben
A Maros megyei könyvtár a Kultúrpalota bal szárnyában működik három emeleten, ahol olvasóterem, kölcsönző és a nyomtatott sajtóarchívum található. A gyermekkönyvtár a jobb szárnyban kapott helyet.
Az intézmény idén ünnepli megalakulásának 105. évfordulóját. Az 1913. novemberében Bernády György által létesített közkönyvtár minden év novemberében megünnepli a könyvtár napját, ez alkalomból pedig különféle tematikus rendezvényeket szervez.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
szóljon hozzá!