
Fotó: Lukácsi Lehel
Bár az államfőválasztás második fordulóját megelőzően az RMDSZ pártatlanságát hangsúlyozó nyilatkozatokat tett, a voksolás előtti napokban több udvarhelyszéki település vezetője is burkoltan Victor Pontának, a kormánykoalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterelnök-államfőjelöltjének kampányolt a választópolgároknak kiküldött levelekben.
2014. november 17., 19:202014. november 17., 19:20
Az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet álláspontja szerint a helybéli község- és városvezetőknek joguk van saját véleményükhöz, és ahhoz is, hogy ezt a választópolgárok tudtára adják. A választás második fordulójának udvarhelyszéki eredményei ezzel szemben világosan azt mutatják: a helybéli lakosság zöme, közel nyolcvan százaléka Klaus Johannisnak szavazott bizalmat. A Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltje közel tízszázalékos fölénnyel nyerte meg az államfőválasztást
„Számunkra jó választás csak egy van. Mert az a szász származású román ember, aki a nevét is megrománosította, eleve azzal kezdte, hogy megtagadta saját múltját. Továbbá figyelmen kívül hagyva a történelmi tényeket meggyőződésesen állítja, hogy autonómia nemhogy Erdélyben, de még a szász székekben sem létezett” – olvasható abban az RMDSZ-logóval is ellátott levélben, melyet több udvarhelyszéki településen is kiszórtak a hétvégén.
„Közösségünk érdeke, hogy megőrizzük a magyarság érdekképviseletének, az RMDSZ-nek a kormányzati pozícióját, hogy ezáltal az elkezdett fejlesztéseket folytathassuk, újakat indíthassunk el, hogy rólunk nélkülünk döntést ne hozhassanak” – írja felhívásában a Szövetség. Zárásként pedig arra hívják fel a szavazók figyelmét, hogy „vasárnap nem érzelmi, hanem ésszerű döntést kell hoznunk”.
Mint kiderült, a levelet Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezetője november 10-én körüzenetben küldte el a széki településvezetőknek, azzal a megjegyzéssel: az e havi polgármester-találkozón megegyezettek alapján továbbítja a fogalmazványt, hogy a polgármesterek nyomtassák ki és írják alá.
Közös, egységes álláspont?
A polgármester-találkozón valóban szó volt az államfőválasztás második fordulójáról, ismerte el Bíró, az ülésen – melyen a széki ügyvezető szerint nemcsak az RMDSZ-es, hanem az MPP-s és független településvezetők is részt vettek – a levélben kifejtett egységes álláspont fogalmazódott meg. „Ennek margójára kérték a polgármesterek, hogy szeretnék álláspontjukat eljuttatni a szavazópolgárokhoz. Ez alapján kértek meg engem arra, hogy készítsek el egy levélmintát, amit majd a településvezetők alakítanak, kivesznek belőle vagy hozzátesznek, és azt kiküldik a választóknak. Ez a levél szivárgott ki” – magyarázta Bíró. Hozzátette, az udvarhelyszéki polgármesterek zöme részt vett a találkozón, a közös álláspontot mindannyian felvállalják.
„Ez egy választási verseny volt, ahol mindenki valamelyik oldalra pozicionálódott, elmondta az álláspontját. Ha a bloggereknek és mindenki másnak van joga álláspontja kifejtésére, akkor természetesen azoknak a helyi vezetőknek is, akiket a helyi közösségek felelősséggel és bizalommal ruháztak fel” – hangsúlyozta. Elmondta, a levélbe szándékosan egyik jelöltnek a neve sem íródott bele, viszont „a logikai következtetés végigvezethető a levélen”.
A pártatlanságból burkolt kampány
Bíró úgy értékeli, a széki településvezetők állásfoglalása nem ütközik az RMDSZ-vezetőség azon nyilatkozatával, hogy pártatlanok maradnak a második fordulóban és a választópolgárokra bízzák a döntést, hiszen nem egy jelöltet támogattak, hanem a kormányzatot, a közösségi érdeket.
„A választások eredménye egyértelmű: az udvarhelyszékiek nagyon nagy százaléka azt a jelöltet választotta, aki a transzilván hangulatot inkább képviselte, és aki a legközelebb állt az itteni érzelmekhez” – értékelte a választási eredményeket Bíró. Kérdésünkre, hogy az első fordulóban tapasztalt mozgósítással szemben az elnökválasztás második fordulójában miért nem buzdították szavazásra a magyarokat, az ügyvezető kifejtette: november 2-át megelőzően az volt a cél, hogy „minél nagyobb szavazatszámot tudjanak felmutatni a magyarság mellett”. Ezzel szemben a második fordulóban nem volt szükség a mozgósításra, hisz a választópolgárok tudták: most dől el, ki lesz az államelnök, ezért mentek el nagy számban szavazni.
Vállalni kell
Bíró ugyanakkor nehezményezte, hogy a levél nyomán „rengeteg személyeskedő, alpári támadás” érte. „Elgondolkodtató, hogy valakit a véleménye miatt kezdjenek szidalmazni. Ha azt hangoztatjuk, hogy nem a balkáni népcsoporthoz tartozunk, hanem európai szellemiséget képviselünk, akkor az ilyet mellőznünk kell. Olyan vezetőkre van szükségünk, akik felvállalják a véleményüket” – jelentette ki.
Van, aki vállalja is
Ilyen vezető Bokor Botond, Fenyéd község polgármestere, aki az aláírásával ellátott levelet a község összes településére eljuttatta. A községvezető szerint polgármesteri felkérésről van szó, mely tájékoztató céllal született. „Ha vannak olyan emberek, akik a névtelenség vagy álnév mögé bújva véleményt alkotnak, akkor egy választott embernek, egy polgármesternek kutya kötelessége tájékoztatni választópolgárait az aktuális politikai helyzetről” – fejtette ki. Hangsúlyozta: a fogalmazványban semmi olyan nincs, ami nem vállalható.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!