Bár a bérleti díjak idén életbe lépő országos emelkedése miatt más városokban többen kiköltöztek az ifjúsági lakásokokból (ANL), Udvarhelyen mindenki elfogadta a változást. Ennek ellenére vannak olyanok, akik még nem hosszabbították meg szerződésüket, vélhetően kifizetetlen számláik miatt.
2017. január 05., 20:242017. január 05., 20:24
Bakó Katalin, a székelyudvarhelyi városháza közszolgálatokat felügyelő irodájának vezetője elmondta, az ANL-s lakások bérleti díjának országos szintű emelése idén januártól lépett érvénybe. Ezt megelőzően a hivatal fórumon tájékoztatta a változásról a Cserehát-negyedben lévő 226 háztartás lakóit.
A bérleti díjak kiszámításánál több tényezőt vesznek figyelembe, köztük az egy főre eső bruttó jövedelmet, a lakás méretét, az amortizációt, a javítási, karbantartási díjat, valamint a fenntartási költséget. Ez utóbbi összeg Udvarhelyen a bérleti díj 0,5 százalékát teszi ki, ami az országosan megengedett maximális érték fele. Bakó Katalin szerint az új számítási mód csak kismértékben tesz különbséget a 35 év alatti és az ennél idősebb bérlők között. Egyébként az új szabályozás értelmében több mint kétszeresükre nőttek a bérleti díjak.
Akiknek idén lejárt a bérleti szerződésük, azoknak december 15-éig kellett jelezniük, hogy hosszabbítanának vagy kiköltöznének az ifjúsági lakásból. A polgármesteri hivatal sajtóosztálya lapunkkal azt közölte, nincs tudomásuk olyan személyről, aki elköltözne a bérleti díjak növekedése miatt. Ugyanakkor megjegyezték, vannak, akik még nem hosszabbították meg szerződésüket. „A szerződés meghosszabbításakor minden bérlőnek alá kell írnia egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy nincs a tulajdonában ingatlan, illetve hogy napirenden van a lakás bérleti díjának és a közös költségnek a kifizetésével” – olvasható a sajtóiroda közleményében.
A számlákkal és a bérleti díj befizetésével is napirenden kell lenniük a lakóknak, nagy valószínűséggel ezért nem hosszabbították meg néhányan a bérleti szerződésüket – véli Horváth Katalin, a csereháti lakótársulás elnöke. Mind mondta, neki senki nem jelezte, hogy a megemelt bérek miatt felmondaná a szerződését, aki az utóbbi időben elköltözött, az már régóta jelezte szándékát, és más okokra hivatkozott. Egyébként év végén szoktak lejárni a bérleti szerződések, és korábban is volt rá példa, hogy egyesek elmaradásaik miatt a határidő után hosszabbították meg a dokumentumot.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
szóljon hozzá!