Továbbra is keresik a homoródalmási gyilkosság elkövetőjét

Először adott ki hivatalos információkat az egy hete történt homoródalmási gyilkossággal kapcsolatban a Hargita Megyei Ügyészség, amely közleményben erősítette meg, hogy gyilkosság miatt folytat nyomozást a december 29-én holtan talált idős asszony ügyében.

Fülöp-Székely Botond

2017. január 04., 17:402017. január 04., 17:40

Rövid kommünikéjében az ügyészség csupán annyit közölt, hogy december 29-én értesítették őket az esetről, az áldozatra, akinek bántalmazásra utaló nyomok voltak a testén, unokája talált rá, és gyilkosság ügyében indítottak nyomozást. Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője továbbra is csak annyit mondott, az ügyészség megtiltotta, hogy bármilyen információt kiadjon az ügyről. Egyébként ő maga sem kapott tájékoztatást a nyomozás állásáról.

Rigó Mihály, a település alpolgármestere korábban azt nyilatkozta, hogy az egyedül élő, 72 éves asszonyt több késszúrással ölték meg, és hogy az áldozat lakásából semmi nem tűnt el, csak egy karikagyűrű hiányzott. A szomszédok is furcsállták ezt, mivel az asszonynak „könnyű helyen” volt a pénze. A helyszínen jártunkkor jól látszott, hogy az eset felkavarta az almásiakat, egyesek annyira félnek, hogy az elköltözést fontolgatják – mondta egy helybéli.

Tavaly egyébként több betörés, illetve bántalmazás is történt a faluban, ezért a polgármesteri hivatal egy szakcéget bízott meg az éjszakai járőrözéssel, valamint polgárőrség megalakítását kezdeményezte.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés