Tankönyvekkel támogatják a külhoniak szakképzését

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Több mint hatvanezer magyar nyelvű szakkönyvvel gazdagodtak az erdélyi tanintézetek. Az elkövetkezőkben hetvenöt iskolába fogják eljuttatni a magyarországi segítségként érkező kiadványokat.

Pál Gábor

2013. december 12., 22:362013. december 12., 22:36

2013. december 12., 22:452013. december 12., 22:45

Csütörtök délután a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) munkatársai jelentős tankönyvadományt adtak át a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) képviselőinek. Szász Jenő, az NSKI elnöke tudatta, hogy a tankönyveket a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium Nemzeti Munkaügyi Hivatala (NMH), illetve a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Agrár-szaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézete (NAKVI) ingyenesen bocsátotta a külhoni magyar iskolák rendelkezésére. A könyveket a kutatóintézet segítségével juttatták el az elszakított területrészek pedagógusszövetségeihez – Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben összesen százezer kötetet osztottak, osztanak szét.

„Úgy gondoltuk, hogy a pedagógusszövetségek a legjobb gazdái ennek az akciónak, és az iskolák bevonásával ők tudják felmérni, hogy hová kell eljuttatni például azt a több mint hatvanezer könyvet, amit Erdélybe szánunk” – fejtette ki Szász, hozzátéve, hogy az általa vezetett intézménynek fontos a szakmai kapcsolatok kialakítása a történelmi egyházakkal, az oktatási intézményekkel és a politikai szervezetekkel.

Erdélyben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége kapta a megbízatást, hogy szétosszák a tankönyveket. Az intézményt a jelenlegi elnök, Burus-Siklódi Botond és a tiszteletbeli elnök, Lászlófy Pál képviselte. Burus kiemelte, örültek az NSKI megkeresésének, és egyeztettek néhány szakmai kérdésben, amelyekben együtt tudnak működni. Ilyen a szakmai tanítás területe, ugyanis az oktatásban tapasztalható általános tankönyvhiány mellett a magyar szakoktatás érzékelhetően rosszabb helyzetben van. Ez főképp az elavult tankönyvek miatt mondható el a szakoktatásról, de vannak olyan képzési területek, melyekhez egyáltalán nem készültek magyar nyelvű tankönyvek.

Hetvenöt erdélyi iskolába jutnak el a könyvek

Burus-Siklódi Botond közölte, négyszázféle szakkönyvet kaptak, de sajnos ezeket a jelenlegi törvények értelmében nem használhatják tankönyvekként, viszont segédanyagokként nagyon hasznosak lesznek. A kiadványokat Erdély tizenöt megyéjének hetvenöt tanintézményében fogják szétosztani. Ezekben az iskolákban a legkülönfélébb szakmákat tanítják, és 30–40 ezer diákon segíthet az adomány – mondta el az RMPSZ elnöke. Kedden érkeztek meg a kiadványok Csíkszeredába, amelyet jelenleg egy raktárban tárolnak.

„Ezeket a könyveket a tanintézmények könyvtáraiba is beteszik, hogy mindenki számára elérhetők legyenek. Az elkövetkező időszakban nagyon nehéz feladat vár ránk, ugyanis ezt a négyszáz címet el kell osztani a hetvenöt tanintézetben. Számítunk a kollégák és önkéntesek segítségére is” – hangsúlyozta Burus.

Arányos elosztás

Az NSKI részéről az átadón megjelent még Molnár György, a Kárpát-medencei hálózatfejlesztési igazgatóság vezetője. Tulajdonképpen ő volt az, aki a könyvadományt Magyarországon begyűjtötte és végigegyeztette a teendőket, majd megszervezte a leszállítás logisztikáját. Molnár az átadón kiemelte: „Hosszú távú terveink első lépéseként lehetne meghatározni ezt az eseményt. Célunk, hogy egy Kárpát-medencére kiterjedő fejlesztési rendszert hozzunk létre, melyben a szakképzésnek kitüntetett helye van” – fogalmazott.

Építőipari, informatikai, turisztikai, kereskedelmi, pénzügyi, valamint a könnyűipar és az agrár-szakképesítések szakmai tantárgyainak anyanyelven történő oktatásához, a szakterminológiák elsajátításához nyújtanak segítséget a kiadványok – közölte Molnár.

Horkay Nándor, az NSKI kutatáskoordinációs igazgatóságának vezetője egyebek közt beszámolt arról, hogy Felvidékre 12 280, Kárpátaljára 3171, Erdélybe 60 941, Délvidékre pedig 20 385 könyvet szállítottak. Még elmondta, a továbbiakban nagy hangsúlyt akarnak fektetni a külhoni magyarság körében a helyi termékek támogatására is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés