Szervezik a családorvosi ügyeleti rendszert

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság iskolaorvosokat, illetve más, a családorvosokéhoz hasonló kompetenciával rendelkező orvosokat is bevonna a családorvosi ügyeleti rendszerbe, amennyiben a háziorvosok a szükségesnél kisebb számban jelentkeznek az ügyeleti rendszer ellátására. Az ügyeleti központok lehetséges helyszíneivel kapcsolatban az érintett önkormányzatokkal egyeztet az igazgatóság a most következő időszakban.

Széchely István

2011. március 15., 17:192011. március 15., 17:19

2011. március 15., 17:332011. március 15., 17:33

Amint arról már korábban beszámoltunk, a megyei közegészségügyi igazgatóság tervet készített az ügyeleti zónák és központok lehetséges helyszíneiről, úgy, hogy a megye minden részén elérhető közelségben legyenek az ügyeleti központok. A javaslatban tizennégy ügyeleti körzet és központ szerepel, az igazgatóság ez ügyben már egyeztetett a megyei egészségbiztosítási pénztárral, illetve eljuttatta a tervet az egészségügyi miniszterhez is, aki nem talált benne kivetnivalót. „Most következik a harmadik fázis, hogy konzultálunk az önkormányzatokkal, ami egyben a családorvosokkal való konzultálást is magában foglalja, ugyanis az önkormányzatokon is múlik, hogy hány családorvost tudnak meggyőzni az adott körzetben” – mondta el dr. Tar Gyöngyi, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője.

A családorvosoknak április elsején kellene megkötniük az új keretszerződést az egészségbiztosítási pénztárral, de részint éppen a kötelező családorvosi ügyelet miatt már többször kilátásba helyezték, hogy nem írják alá a dokumentumot. Az általunk korábban megkérdezett néhány székelyudvarhelyi családorvos elmondta, nem kívánnak részt venni a családorvosi ügyeletben, de volt köztük olyan, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a fiatal háziorvosok, esetleg olyanok, akik a mentőszolgálatnál is vállaltak ügyleletet, bekapcsolódnak a családorvosi ügyeleti rendszerbe.

A megyei közegészségügyi igazgatóság vezetőjétől azt is megtudtuk, a háziorvosokon kívül más orvosok is szerepelnek a családorvosi ügyelet ellátásával kapcsolatos terveikben. „Mi iskolaorvosokra is gondoltunk, olyanokra, akik kiegészítenék jövedelmüket. Gondoltunk olyan családorvosokra is, akiknek megvan a praxisjoguk, de másfajta rendelőben dolgoznak, például a kórházak családtervezési központjaiban vagy kórházi ügyleteken” – fogalmazott dr. Tar Gyöngyi, azzal folytatva, hogy az általuk kidolgozott javaslat értelmében akár belgyógyász orvosok is jelentkezhetnek családorvosi ügyeletre, de annak sincs akadálya, hogy szomszédos megyében tevékenykedő családorvosok jöjjenek át ügyeletezni a megyehatárhoz közeli központokba.

A közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint nem valószínű, hogy április elsejére el tudják indítani a családorvosi ügyeleti rendszert, jobban szeretnék, ha később indulna, de jól meg lenne szervezve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés