A társasházak hőszigetelésének támogatására kiírt pályázatok terén nem sok előrelépés történt Székelyudvarhelyen – támogatott hőszigetelés utoljára tavalyelőtt volt a városban, amikor három tömbház burkolatát szigetelték. Azóta csak az igénylések szaporodtak.
2014. január 14., 09:522014. január 14., 09:52
2014. január 14., 10:132014. január 14., 10:13
„Jelenleg úgy állunk, hogy akár holnap elkezdhetnénk a munkát tizenkét tömbházban, ha a beruházás állami része megérkezne. Mindössze három tömbházat sikerült befejeznünk, mielőtt elfogyott az állami finanszírozás. A papírmunka le van tudva, a tizenkét tömbház szigetelésére már a tervek is el vannak készítve. A városi önkormányzat a programban igényelt támogatásra évente elkülöníti a szükséges harminc százalékot, ám ez tavaly is elköltetlen maradt, ugyanis nem érkezett meg az állami ötven százalék” – magyarázta Bakó Katalin mérnök. A polgármesteri hivatal illetékese ugyanakkor elmondta, a tulajdonosi társulások önrészét képező húsz százalékról elég egy közjegyző által hitelesített felelősségvállaló bizonylat, melyet a pályázati iratcsomóhoz csatolnak.
„Minden évben iktatjuk az igényléseket és előkészítjük a munkát. Több mint nyolcvan igénylést jegyeztünk, amiből tizenöt épületre a munka meg is volt tervezve. Ebből lett kész a tavalyelőtti három, de jósolni mi sem tudunk. Tavasszal izgatottan figyeljük a Hivatalos Közlönyt az állami leosztásokról, s ha szerencsénk van, nyerünk. Különben pedig várunk a listán, amíg sorra kerülünk” – fejezte ki reményét a mérnök.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!