Július 20-án 20 órakor az Emlékezés Parkjában tartja az EMNP és az EMNT a régiósítás elleni tüntetést.
2013. július 11., 17:332013. július 11., 17:33
„A március 10-ei autonómiatüntetés megmutatta egyrészt, hogy közösségünk aktívan részt kíván venni önrendelkezési jogaink kivívásában, másrészt visszhangja megerősíthet abban, hogy a közösséget is aktívan bevonó akciók szervezése szükséges kiegészítője a parlamenti tevékenységnek. Ma, amikor magyar közösségünk jövőjére nézve nagy horderejű kormányzati döntések előtt állunk – alkotmánymódosítás, regionális közigazgatási átszervezés –, minél szélesebb körben hallatni kell a közösség tiltakozó hangját, demokratikus eszközökkel állandó nyomást gyakorolva a törvényhozásra a döntések jó irányba való eltolása érdekében” – mondta el Zakariás Zoltán, az EMNP udvarhelyszéki szervezetének elnöke.
Július 20-án 20 órakor Székelyudvarhelyen az Emlékezés Parkjába várják a helybélieket, a szervezők kérése, hogy a tüntetésre érkezők lehetőség szerint székely zászlót is hozzanak magukkal. Udvarhelyszék több más településén, Szentegyházán, Parajdon, Bögözben, Homoródszentmártonban, Zetelakán és Kissolymoson is lesznek hasonló tiltakozó gyűlések. „Felkérünk minden politikai és civil szervezetet, hogy csatlakozzon kezdeményezésünkhöz és mozgósítsa tagjait a minél nagyobb számú jelenlét biztosítása érdekében. Ugyanígy szervezeteink is mozgósítani fognak a jövőben minden olyan eseményre, amely ebbe a sorozatba illeszkedik” – hangsúlyozta Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyi elnöke.
Az EMNP és EMNT egyébként a sorozat folytatásaként októberre, az agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlés emlékére újabb tüntetést kezdeményez: ennek felkarolására levélben kérték Izsák Balázst, az Székely Nemzeti Tanács elnökét és Tőkés Lászlót, az EMNP elnökét.
A két szervezet több helyszínen szervez tüntetést ugyanabban az időpontban.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!