Szaladással köszöntötték az új évet

•  Fotó: Veres Réka

Fotó: Veres Réka

Több mint félszázan ünnepelték vasárnap futással az új évet a székelyudvarhelyi Feel Good Sportegyesület harmadik újévköszöntő közös futásán.

Veres Réka

2016. január 03., 19:512016. január 03., 19:51

A fagyos idő sem állította meg a futókat vasárnap délelőtt, fél tizenegykor már több tíz vidám, sportfelszerelésben beszélgető futó melegített a Gondűző étteremnél. A rajtra már hatvanan gyűltek össze, hogy a nyolc, illetve tíz kilométeres távot közösen fussák le. A harmadik kiadásához érkezett újévköszöntő közös futáson a legfiatalabb részvevő tizenöt, a legidősebb 75 pedig éves volt. Mint minden évben, idén is csatlakoztak újak – tudtuk meg Ilyés Sándor Lorándtól, a székelyudvarhelyi Feel Good Sportegyesület elnökétől, aki szerint főként a jókedv és a társaság az, amiért legtöbben vonzódnak az egyesület tevékenységeihez.

Azoknak, akik újévi fogadalomként a futás és sportolás elkezdésére vállalkoztak, a sportegyesület elnöke azt javasolja, hogy előbb rövidebb távokkal, két-három kilométeres kocogással kezdjék, majd folyamatosan növeljék a távot és a sebességet. Noha eleinte nehéz a távok teljesítése, fontos, hogy a jólét határát ne lépjük túl, meg kell találni a megfelelő ritmust – véli Ilyés Sándor Loránd. Mivel nagyjából terepen szaladnak, jó, ha minimális felkészültségük van azoknak, akik csatlakozni szeretnének a Feel Good Sportegyesülethez. A csapat vezetője szerint voltak olyanok is, akik korábban nem futottak terepen, de jól teljesítettek, mások pedig annak ellenére, hogy kedvelték a természetes terepet, nehéznek találták. Éppen ezért a kezdőknek azt javasolja, előbb ismerkedjenek a kinti kocogással, próbálkozzanak rövidebb távokkal.

A futás egész éves sport, de a téli, alacsony hőmérséklethez még a haladóknak is hozzá kell szokniuk – mondta el a sportegyesület vezetője azoknak, akik csodálkoznak, hogyan bírják egyesek a téli időszakban a szabadtéri sportolást. Már ősztől, az átlaghőmérséklet csökkenésével szoktatják szervezetüket a hidegebb környezethez. Mint megtudtuk, -15 fokos hidegben a légzéstechnika is kulcsfontosságú a futásnál. A felszerelésre is figyelnek, télen rétegesen öltöznek, és mivel egyenetlen terepen haladnak, hagynak egy réteget, amit a dombtetőkön vesznek fel, ugyanis lefelé rendszerint izzadtabbak. A lábakat magas szárú zoknikkal tartják melegen, és nem hiányzik a sapka, kesztyű, illetve a nyakmelegítő sem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon

Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
Hirdetés