Omladozik a közösségi rendezvények helyszíne Gyepesben

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Közel száz év után teljesen felújítanák a gyepesi kultúrotthont, amely a közösségi rendezvények fontos helyszíne. A lakosok is úgy érzik, fontos az épület korszerűsítése, hiszen így a fiataloknak sem kellene máshova menniük kikapcsolódni.

Fülöp-Székely Botond

2016. február 18., 11:062016. február 18., 11:06

A Homoródszentmárton községhez tartozó tizenkét település kultúrotthonai közül a gyepesi van a legrosszabb állapotban – magyarázta Kerekes Péter Tivadar polgármester, hogy miért épp ezt tervezik felújítani. Hozzátette, nemrég aszfaltozták le a Gyepesbe vezető utat, amely a fiatalság itthon maradása szempontjából volt fontos, a közösségi házként használt, közel százéves kultúrotthon modernizálása pedig hasonló célokat szolgál. Erre Hargita Megye Tanácsa 147 ezer lejt utal ki, amit a helyi költségvetésből több mint 20 ezer lejjel egészítenek ki. Az elöljáró elmondta, ez az összeg még nem fedezi a teljes projekt költségét – hiszen ahhoz legalább 300–400 ezer lejre lenne szükség –, ezért hamarosan pályázni fognak a fejlesztési minisztériumnál.

Elkorhadtak az épület tetőszerkezetének faelemei – a cserepek összetörtek –, ahogyan a színpad és a padlózat is, ráadásul a tartó- és a külső falak is megrepedeztek – sorolta Kerekes a megoldásra váró problémákat. Illemhelyiségeket és egy olyan termet is kialakítanának, ahol különböző rendezvények esetén fel lehet tálalni az ételt. Ezenkívül fel kell újítani a villamos hálózatot, az épület fűtését pedig korszerű módszerekkel oldanák meg, továbbá új berendezési tárgyakat is vásárolnának. A polgármester szerint leghamarabb nyár végén kezdődhetnek el a munkálatok, hiszen addig terveket, tanulmányokat kell készíttetniük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés