Néhány fölösleges kör után több tucatnyi iskolában minden marad a régiben

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Összesen tizennégy udvarhelyszéki oktatási intézmény ideiglenesen kinevezett igazgatója nyújtotta be lemondását az elmúlt hetekben, ezzel átadva a helyet az adott tanintézet korábbi vezetőjének. További tizenhét oktatási intézményben nem javasolt új igazgató és aligazgató-jelöltet a tantestület, így azokban is tisztségükben maradnak az eddigi tanintézet-vezetők.

Dávid Anna Júlia

2017. február 05., 18:132017. február 05., 18:13

Jelenleg az összes Hargita megyei oktatási intézmény élén van igazgató, illetve ahol a szabályok lehetővé teszik, aligazgató is – mondta el lapunknak Görbe Péter megyei főtanfelügyelő. Összesen harmincegy tanintézmény vezetői tisztsége rendeződött az elmúlt héten. A felmondások oka általában arra vezethető vissza, hogy a január folyamán kinevezett vezetők csupán azért vállalták el a megbízást, mert az akkor hatályban lévő szabály nem engedte meg, hogy olyan igazgatókat nevezzenek ki, akiknek nem sikerült a vizsgájuk vagy akiknek nem akadt kihívójuk, de ők maguk sem jelentkeztek a versenyvizsgára.

Ám miután az új oktatási miniszter rendeletet adott ki arról, hogy tisztségükben maradhatnak a régi igazgatók, sok újonnan kinevezett tanintézet-vezető már nem kívánta betölteni az ideiglenesen magára vállalt tisztséget. Legtöbben arra hivatkoztak, hogy a korábban tisztséget betöltő igazgatónak nagyobb a tapasztalata – mondta el a főtanfelügyelő, hozzáfűzve, hogy voltak olyan lemondások is, amelyekben személyes okokra hivatkoztak. A tanfelügyelőség minden felmondást elfogadott, ellenben volt, akit megkértek, hogy gondolja át döntését – tudtuk meg Görbe Pétertől.

A tanügyminiszter és a tanfelügyelőségek közt január folyamán lezajlott videokonferenciák alkalmával az oktatási miniszter hangsúlyozta, hogy augusztus közepéig kiírják az újabb versenyvizsga időpontját és addig felülvizsgálják a vizsgamódszertant is – mondta el Görbe Péter. A minisztérium szándéka szerint szeptember elsejétől minden oktatási intézmény élén vizsgázott vezető lesz. Természetesen a tavaly versenyvizsgázott intézményvezetők négy évre szóló kinevezését ez nem befolyásolja – szögezte le a főtanfelügyelő. A versenyvizsgán sokan azért nem vehettek részt, mert nem voltak tagjai az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek, de idén már lesz lehetőség arra, hogy a jövőre tisztséget vállalók jelentkezzenek a testületbe – tudtuk meg Görbe Pétertől.

Előzmények

Legutóbb nyolc éve szervezett versenyvizsgát az oktatási minisztérium az igazgatói és aligazgatói tisztségek betöltésére. Annak érdekében, hogy az oktatási intézmények eredményes fejlődést érjenek el, az elmúlt évben ismét versenyvizsgát hirdettek. Hargita megyében az előzetesen meghirdetett 134 igazgatói tisztség esetében 110 állásra 120 személy jelentkezett – néhány helyen többen is, míg máshol egy jelentkező sem akadt. A megyében sikeresen vizsgázók aránya 91,4 százalék volt, viszont eleve kevesen feleltek meg a vizsgakövetelményeknek. Ugyanakkor Udvarhelyszéken tizennégy iskolában és óvodában nem jelentkezett senki az igazgatói tisztségre kiírt versenyvizsgára, és tíz egységben az aligazgatóira sem, továbbá a jelöltek közül hatan nem feleltek meg a vizsgakövetelményeknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
2026. október 07., szerda

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került

Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.

Két autó ütközött Székelyszentléleken, az egyik sofőr kórházba került
Hirdetés