Hirdetés
Hirdetés

Nagyobb a baj az Orbán Balázs iskolánál, mint azt korábban sejtették

•  Fotó: Olti Angyalka

Fotó: Olti Angyalka

Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A városháza szerint a felelősségre vonás sem marad el.

Fülöp-Székely Botond

2026. június 05., 13:082026. június 05., 13:08

Az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása során a mérnökfelügyelő jelezte, hogy túl van terhelve a tanintézmény tetőzete, ami statikai problémákat eredményezhet – számolt be az előzményekről Szakács-Paál István polgármester. Mint mondta, ezt követően szakértői véleményezést kért a kivitelező, az így kapott dokumentumokban pedig megerősítették az említett gondokat.

A földszinttől a tetőig

A történtek után saját szakértői véleményt rendelt meg a városháza, amelyből kiderült, hogy nagyobb a baj, mint azt korábban sejtették. Már

nemcsak arról van szó, hogy az épület nem bírja el az új munkálatokat, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes.

Az elöljáró hangsúlyozta: a szakértők olyan problémákat is észrevettek, amelyeket már az építkezés megkezdése előtti tanulmányokban is jelezni kellett volna.

Bíróság előtt kérik számon a kialakult helyzet felelőseit Galéria

Bíróság előtt kérik számon a kialakult helyzet felelőseit

Fotó: Olti Angyalka

A részletekbe Alexandru Bărbulescu városmenedzser avatott be. Mint mondta, a strukturális elemek keresztmetszete kisebb, mint ami az eredeti dokumentumokban szerepel. Az is gond, hogy a tervekben nem vették figyelembe: az iskola a hetvenes években érvényes földrengésbiztonsági szabályozásoknak megfelelően épült. Ezek az előírások azóta sokat szigorodtak.

Idézet
Az biztos, hogy a teljes épületet meg kell erősíteni strukturálisan a földszinttől felfele. Nem elég az, hogy a tetőről elhordják a pluszsúlyt. Erre pedig új tervet kell készíteni”

– szögezte le Szakács-Paál, hozzátéve, hogy legalább az épület alapjánál nem tapasztaltak problémákat.

Hirdetés

A konszolidálásra több lehetőség van, ám még ki kell számolni, hogy azok mennyibe kerülnének. A városházának az a terve, hogy ha kisebb összegről, nagyjából 3 millió lejről van szó, akkor azt kifizetik a helyi költségvetésből, majd bírósági úton szerzik vissza a pénzt azoktól, akik miatt a helyzet kialakult. Ha a megoldás költségesebb, vagyis több mint 5 millió lejbe kerül, akkor újabb pályázatra lesz szükség.

Idézet
Meggyőződésünk, hogy több személy is hibázott a munka során, ezért meg fogjuk tenni a bírósági feljelentést a vétkesek beazonosítása érdekében”

– nyomatékosította a polgármester, megjegyezve, hogy mielőbb használhatóvá szeretnék tenni az iskolát.

Egyébként a tanintézmény energetikai felújításáról szóló pályázatot egy részleges átvételezést követően szeretnék lezárni, hiszen az megvalósult.

Több forgatókönyv készült

A polgármester arra is kitért, hogy mivel a diákok a következő tanévben sem használhatják a statikailag meggyengült épületet, az oktatási bizottság több „forgatókönyvet” is előkészített a székelyudvarhelyi iskolahálózat átszervezésére. Erről az érintett tanintézmények igazgatóival fognak konzultálni, majd nyilvánosságra hozzák a végleges döntést.

•  Fotó: Olti Angyalka Galéria

Fotó: Olti Angyalka

Egyébként a Tompa László Általános Iskola tanári és szülői közössége petíciót indított annak meggátolására, hogy az átszervezések során kiköltöztessék onnan a diákokat. Szakács-Paál közölte: sajnos

több tanintézménynél is gondok vannak Székelyudvarhelyen, az ottani diákoknak pedig máshol kell helyet biztosítani.

A Tompa László iskolába jelenleg 220 diák jár, az épületben viszont több mint 500-an is elférnének – mondta az elöljáró. Kiemelte ugyanakkor még egyszer, hogy egyelőre semmilyen konkrét döntés nem született az ügyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
Hirdetés
2026. július 16., csütörtök

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében

Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében
2026. július 16., csütörtök

Hat év bonyodalom után költözhettek be a gyerekek az új óvodába

Hat év és számos bonyodalom után megépült az óvoda Homoródszentmártonban, ahol egy előkészítő osztály és egy napközis évfolyam is helyet kapott. Bár konyha nincs az épületben, az étkeztetésre is találtak megoldást.

Hat év bonyodalom után költözhettek be a gyerekek az új óvodába
2026. július 16., csütörtök

Teljes útlezárás lesz csütörtökön a székelyudvarhelyi Iskola utcában

Teljesen le lesz zárva a gépjárműforgalom elől július 16-án, csütörtökön 9 és 16 óra között a székelyudvarhelyi Iskola utca, munkálatok miatt.

Teljes útlezárás lesz csütörtökön a székelyudvarhelyi Iskola utcában
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Kullancsirtás lesz Székelyudvarhelyen

Másodszor is kullancsirtást végeznek Székelyudvarhely több zöldövezetében. A munkálatok július 16-án, csütörtökön este kezdődnek, amennyiben az időjárás kedvez a beavatkozásnak.

Kullancsirtás lesz Székelyudvarhelyen
Kullancsirtás lesz Székelyudvarhelyen
2026. július 15., szerda

Kullancsirtás lesz Székelyudvarhelyen

2026. július 14., kedd

Lezárják a településen átvezető megyei út egy részét a szentegyházi városnapok idejére

Lezárják a 132-es megyei út egy szakaszát Szentegyházán a városnapok idején. A forgalom elterelésére több útvonalat is biztosítanak.

Lezárják a településen átvezető megyei út egy részét a szentegyházi városnapok idejére
2026. július 13., hétfő

Több mint 9600-an vesznek részt a pedagógusi véglegesítő vizsgán, kedden

Több mint 9600 jelentkező vehet részt idén a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáján, amelyet kedden tartanak meg az erre kijelölt 42 vizsgaközpontban – tájékoztatott az oktatási minisztérium.

Több mint 9600-an vesznek részt a pedagógusi véglegesítő vizsgán, kedden
Hirdetés
2026. július 13., hétfő

Több évtizedre nyúlhat vissza a Szejkefürdői gázszivárgás rejtélye

Valószínűleg egy több mint nyolcvanéves, azóta eltömítődött fúrásból szivároghatnak a gázok és a víz a Szejkefürdőn, amelyek már a felújításra váró mofettában is kárt tettek. Újabb szakembereket várnak a helyszínre a további elemzések elvégzéséhez.

Több évtizedre nyúlhat vissza a Szejkefürdői gázszivárgás rejtélye
2026. július 13., hétfő

Pénzt fordítanak az Orbán Balázs-iskola szerkezeti megerősítésére

Több százezer lejt különített el a székelyudvarhelyi önkormányzat hétfőn az Orbán Balázs Általános Iskola szerkezeti megerősítésére, ugyanakkor az ivó- és szennyvízhálózat fejlesztésével kapcsolatban is fontos határozatot hoztak.

Pénzt fordítanak az Orbán Balázs-iskola szerkezeti megerősítésére
2026. július 13., hétfő

Jövő hónaptól már új helyszínen várják a betegeket a Sziget utcában rendelő háziorvosok

Hamarosan elkezdik a Sziget utcai háziorvosi rendelők energetikai felújítását Székelyudvarhelyen, a munkálatok idejére pedig a nemrég korszerűsített Villanytelep utcai régi fogászat épületébe költöztetik át a családorvosokat.

Jövő hónaptól már új helyszínen várják a betegeket a Sziget utcában rendelő háziorvosok
Hirdetés