Megoldódni látszik az árvátfalvi vízhiány

Árvátfalván nem új keletű a vízhiány, a falu vízhálózatát források táplálják, a hozam azonban nem elegendő. A közelmúltban az árvátfalviak ígéretet kaptak Felsőboldogfalva község vezetőségétől, hogy jövőre csatlakoztatják őket a községi vízhálózatra, ideiglenes megoldásként pedig mindenkinek fizetnie kell az elhasznált vízmennyiségért, hogy ne legyenek visszaélések.

Fülöp-Székely Botond

2014. november 17., 13:342014. november 17., 13:34

2014. november 17., 14:282014. november 17., 14:28

„Fontosnak tartottam, hogy az árvátfalviakkal közösen találjunk megoldást az ottani vízhiányra, ezért gyűlést tartottunk, ahol jelen volt a községi szolgáltató, a SunnyGlobe Kft. vezetősége is” – mondta Németi Zoltán, Felsőboldogfalva alpolgármestere. Hozzátette, szükség volt a szakemberek jelenlétére, hiszen ők tudtak pontos választ adni a kivitelezéssel kapcsolatos technikai kérdésekre.

„Bár a vízhiány ideiglenes megoldásaként egy használati időbeosztás kidolgozását javasoltuk, a falu többsége annak is örvend, hogy az illetékes vállalat saját ötlettel állt elő, mégpedig azzal, hogy ezentúl fizetni kell az elfogyasztott mennyiségért. Ez azért jó, mert ezentúl mindenki megbecsüli a csekély mennyiségű vizet, és megszűnnek a kerti öntözések” – fejtette ki Cseke Ferenc helyi lakos. Mint mondta, vízórát szerelnek a falu tározójához, ennek rendszeres ellenőrzésével próbálják meg kideríteni, mi történik az összegyűlt vízzel, illetve a lakóházaknál már meglévő vízórák mérései alapján állapítják meg az egyéni fogyasztást. A témával kapcsolatos gyűlésen elhangzott, a végleges megoldást jelentő községi vízhálózatra csak jövőre csatlakozhatnak, mivel a munkálatokkal kapcsolatos közbeszerzési pályázatot elnyerő cég jelenleg más helyszíneken dolgozik. Az alpolgármester elmondta, iktatták a jövő évi költségvetésbe a csatlakozási tervet.

Konkrét lépéseket várnak

„Nem szeretnénk senkit sürgetni, csak félünk, hogy az elkövetkező időszakban nem lesznek esőzések, egyre kevesebb víz gyűl majd a tározóba, így továbbra is vízhiány lesz a magasabb részeken található háztartásoknál” – mondta Németi. Az alpolgármester rámutatott, az illetékesek ígéretet tettek, hogy már e hónap folyamán elvégzik a szükséges felméréseket, így jövő hónaptól pontosan fogják tudni, ki mennyi vizet használ, és a továbbiakban ennek függvényében fizetnie kell a lakosságnak. A becslések szerint egyébként tavaszra érkeznének meg a csatlakozáshoz szükséges engedélyek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés