
Fotó: Barabás Ákos
Újabb kikapcsolódási lehetőség várja a Parajdra látogatókat, ugyanis a hétvégén felavatták az évek óta épülő élményfürdő és gyógykezelő komplexumot. Az ünnepség felszólalói szerint a wellnessközpont nem lesz a strand versenytársa, inkább kiegészítő szerepet tölt be.
2015. július 05., 10:112015. július 05., 10:11
„Nem volt könnyű, sem pedig rövid az az út, amely elvezetett a parajdi wellnessközpont átadásáig. (…) Közben voltak, akik biztattak, voltak, akik mellettünk álltak, de azért vagyunk tökéletes székelyek, mert olyanok is voltak, akik, ha nem is ellenünk tevékenykedtek, nem támogattak” – vázolta a parajdi wellnessközpont megépülésének körülményeit a pénteki megnyitóünnepségen Bokor Sándor, a település polgármestere.
„Nagyszerű érzés egy olyan nemzedékhez tartozni, akiknek jó néhány évtized után megadatott az, hogy Székelyföld ismét építkezik. (…) Meg tudjuk mutatni ennek a világnak azt, hogy ha összefogunk, akkor nem csak megmaradni, de fejlődni, fejleszteni is tudunk” – fejtette ki Verestóy Attila, RMDSZ-es szenátor. Mint mondta, noha sokan úgy gondolják, hogy a wellnessközpont a helyi strand versenytársa lesz, valójában nem erről van szó, inkább kiegészíti azt: a Parajdra látogatók kikapcsolódási lehetőségeit bővíti.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke arra kérte a jelenlévőket, hogy tapsolják a település polgármesterét, amiért a nehézségek ellenére is kitartott, és barátokat gyűjtve maga köré bebizonyította, hogy fel lehet építeni a komplexumot.
„A konkurencia nem a szomszéd fürdő, még csak nem is a szomszéd település, inkább a tengerpart vagy a Prahova völgye. Ezekkel kell versenyezni” – szögezte le a megyei elöljáró, aki egyúttal felkérte Bokor Sándort, illetve a jelen lévő turisztikai szakembereket, segítsenek abban, hogy az egységes Hargita síbérlet mintájára, készítsenek egységes megyei fürdőbérletet is. Meglátása szerint ennek lényeges szerepe lenne a turizmus fellendítésében.
A rendezvényen jelen volt Péter Ferenc, Szováta polgármestere is, aki hangsúlyozta az, noha a két települést megyehatár választja el, ez nem jelenti, hogy nem működnének együtt sok kérdésben, különös tekintettel a turizmusra. „Úgy érzem, hogy Szováta és Parajd mindig kiegészítették egymást, ahogyan ez ma is így van. A két településnek szüksége van egymásra, hogy megállhassák helyüket a turizmus és vendéglátás terén” – jelentette ki Péter Ferenc.
A beszédek után az elöljárók eloldották az épület ajtójánál szimbolikusan átkötött szalagot, ezzel hivatalosan is megnyitva a wellnessközpontot.
Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.
Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.
Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.
Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.
Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
szóljon hozzá!