Nem végeznek abortuszt augusztus 27-én

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Augusztus 27-én, Szent Mónika emléknapján az imádkozó édesanyák, a Szent Mónika-közösség tagjainak kérésére nem szakítanak meg terhességet a székelyudvarhelyi kórházban. Ezen a napon több százan kiemelten imádkoznak azokért, akiknek élete fölött dönteni készülnek; gyermekeinkért, jövőjükért, a világ gyermekeiért, az orvosokért, ápolókért. A kezdeményezők hisznek abban, hogy ha egyetlen megszületésre váró gyermeknek is kegyelmet nyernek, gazdagabb lesz népünk. Céljuk, hogy a megfogant életeket ne pusztítsák el.

Molnár Melinda

2014. augusztus 27., 10:142014. augusztus 27., 10:14

Nevezhetjük küretnek, abortusznak, magzatelhajtásnak, magzatűzésnek, a művi terhességmegszakítás a családtervezés legdrasztikusabb módszere. 

Orvos, apa, nagyapa

Szabó Sándor szülész-nőgyógyász főorvos elmondta: idén is örömmel csatlakoztak a Szent Mónika-közösség szándékához, és ezzel a nappal támogatják gyermekmegtartó imádságos törekvéseiket. Számára a szülészeten sikerélmény a hivatása: a világra jött gyermeket boldog szülők veszik körül, fényképész örökíti meg a pillanatot. Siker egy-egy életmentő műtét elvégzése is, öröm az azt követő gyógyulás. Ám semmiféle szakmai sikert, elégtételt nem jelent egy-egy abortusz elvégzése. Lelkiismereti okokra nem hivatkozhat, hivatali kötelessége. Magánrendelőben megtagadhatja.

Biztató számok

Számos biztonságos módszer ismert a nem kívánt terhesség megelőzésére. A román abortusztörvény liberális: 18 év fölött, ha a magzat nem nagyobb három hónaposnál, bárki fordulhat küretkérelemmel a szakorvosokhoz. 1990 után Romániában száz szülésre háromszáz abortusz jutott, Székelyudvarhelyen kétszáz. Napjainkra javult a helyzet, de még mindig nagyok a számmutatók. Egy éve száz szülésre ötven abortusz esett, most harmincöt-negyven. Magyarországon körülbelül ugyanez az arány, az északi országokban huszonöt-harminc. Idén az első félévben nyolcszáznégy szülés és kétszáznegyven abortusz történt. 


Tragédia, trauma

Régebben 18 év volt az alsó korhatár, amikor a megesett önállóan dönthetett az abortusz mellett. Ma 16 éves kor alatt kell szülői beleegyezés. A művi beavatkozást számos ismert és kevésbé tudatosított szövődmény követheti: a legkörültekintőbben végzett abortusznál is perforálódhat a méh fala, ezer eset közül egy biztosan, száz esetből tíz begyullad, az első művi vetélést elszenvedők között száz esetből tíznek soha nem lesz gyermeke.

A család és a hit szerepe tagadhatatlan a gyermekvállalásban. Az egészségügyi nevelés sokat segíthet az abortusz megelőzésében. Székelyudvarhelyen a családtervezési kabinet szakemberei szívesen tartanak előadást, és a szakorvosok is. Hiszen minden abortusz kis tragédia, a kezdeti vívódást a beavatkozás után rendszerint zokogás, a fizikai traumát lelkiismeret-furdalás követi.

Az életért

Tankó Ágnestől, a Szent Mónika-közösség létrehívójától megtudtuk: az édesanyák védőszentje emléknapjának hetén mindazok egy célért imádkoznak, akik a megfogant életeket egyszeri, megismételhetetlen és pótolhatatlan kincsnek tekintik. Egész éves imaszándékuk az életvédelem. Szerdán este, a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban a fél hétkor kezdődő szentmisét követő szentségimádás keretében tartandó imaórájukhoz bárki csatlakozhat. Jövő pénteken a Székely Kálvárián azonos célokért ajánlják fel a keresztutat. Azt is megtudtuk: a Szent Mónika-közösség híd szeretne lenni azok között a szervezetek, intézmények között, amelyek a magzatvédelem és a bajban lévő édesanyák lelki segítségnyújtása iránt kötelezték el magukat. Hogy az anyák ne vetessék el a szívük alatt növekvő életet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés