Komposzt lesz a tűlevelűekből

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Vízkereszt lejártával a legtöbb háztartásban lecsupaszítják, majd kidobják a karácsonyfákat. A köztisztasági vállalat minden évben több ezer fenyőt gyűjt be a székelyudvarhelyi lakónegyedekből, a tűlevelűekből ezúttal komposzt lesz.

Kovács Eszter

2014. január 12., 16:052014. január 12., 16:05

2014. január 12., 16:482014. január 12., 16:48

A zöldhulladék begyűjtése már néhány hete zajlik, azonban még nem zárult le, hisz a tapasztalatok szerint sokan február végéig, március elejéig is tartogatják az ünneplőbe öltöztetett fenyőket. „Munkatársaink heti egy alkalommal platós gépjárművel szállítják el a fenyőket. A lakónegyedekben bevett szokás, hogy a hulladékgyűjtő pontok mellé hordják a fákat, az összegyűjtés a magánházak esetében nehézkes, hisz sokan egyszerűen a kapunak támasztják az elszáradt fenyőket, ezeket meg egyenként kell összeszedni” – magyarázta Tóth László, az AVE Hargita Kft. ügyvezető igazgatója. A zöldhulladék elszállítása egyébként nem jár pluszköltséggel a lakosság számára.

Az előző években mintegy 400 köbméternyi fenyőfa gyűlt össze az ünnepi szezont követően, akárcsak tavaly, a fákat ezúttal is bedarálják, a faanyagból komposzt készül a köztisztasági vállalat Cekend-tetői hulladékgyűjtőjében.

Előzetesen kellene fizetni a takarításért

Visszatérő probléma a fenyőfák árusítására kijelölt helyek megtakarítása: a Vásártér utcai parkolóban tavaly és tavalyelőtt is több tucat fenyőfát és szemetet hagytak maguk után a faárusok december 25-én. A hulladékot a polgármesteri hivatal saját költségén szállíttatja el minden évben. „Csak minimális mennyiségű hulladék maradt, hisz mire az AVE Hargita munkatársai kiértek a helyszínre, sokat elhordtak a hátrahagyott fenyőkből. Az elszállítás költsége lényegében elhanyagolható volt” – magyarázta Bálint Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferense. Mint Tóth László kifejtette: összesen negyven köbméternyi faanyagot szállítottak el a fenyőfa-árusításra kijelölt parkolóból. A köztisztasági vállalat szakembere szerint a visszatérő probléma megoldható lenne, ha a polgármesteri hivatal a kereskedelmi engedély kiváltásánál előre kifizettetné a takarítás költségét az árusokkal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés