Késik a nyugdíj és a gyermekpénz Kőrispatakon

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Még nem tudta megoldani a Hargita Megyei Postahivatal a vállalati átszervezések következtében Etéd községben kialakult helyzetet, ezért Kőrispatakon több százan a korábban megszokottnál később kapják kézhez a nyugdíjat és a gyermekpénzt.

Széchely István

2013. november 24., 16:172013. november 24., 16:17

2013. november 24., 16:292013. november 24., 16:29

A nyugdíjak és a gyermekpénz kézbesítésének késésére panaszkodnak Kőrispatakon, a szerkesztőségünkbe érkezett észrevétel szerint a gyermekpénzt a korábban megszokott időpont után tíz nappal sem kapták még meg a jogosultak, de több napja késnek a nyugdíjak is.

A községközpontban, vagyis az etédi postán jelenleg két alkalmazott dolgozik, miután a postai átszervezések következtében az alegység mind a négy alkalmazottja felmondott. A küldemények kézbesítése terén főként a négy faluból álló község központjától, azaz Etédtől mintegy kilenc kilométerre fekvő Kőrispatakon jelentkeztek problémák, erről már októberben kapott panaszt szerkesztőségünk. Mint azt most az etédi posta egyik korábbi alkalmazottja elmondta, korábban a hónap közepén kézbesítették a gyermekpénzeket, és szintén a hónap tizenötödik napjától kezdték a nyugdíjak kézbesítését, utóbbi rendszerint huszonötödikéig befejeződött. Ebben a hónapban viszont még a mintegy 350 jogosult közül senki nem kapta meg egyik juttatást sem a faluban, a posta által a település központjában kifüggesztett értesítés szerint ezeket csak kedden, november 26-án kézbesítik.

A korábban megszokotthoz képest valóban vannak késések Kőrispatakon, ismerte el Dombi József, a Hargita Megyei Postahivatal vezetője, ám elmondta, a pénzküldemények kézbesítésére megszabott határidőt nem lépték túl. A hónap tizennegyedik és huszonhetedik napja között kell kézbesíteniük a különféle havi juttatásokat – magyarázta a megyei posta képviselője. A kőrispataki helyzettel kapcsolatban azt mondta, a vállalat fővárosi központjába javaslatot nyújtott be, amelyben engedélyt kért egy kőrispataki állandó postai állás létrehozására, mivel a település távol esik a községközponttól. A javaslat elfogadása kétséges, ugyanis az több állást feltételez, mint amennyit az átszervezés után a vállalat a község esetében megállapított, a megyei posta vezetőjének kérésére még nem is érkezett visszajelzés a fővárosból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Nincs tömeg, de folyamatos a részvétel Székelyudvarhelyen a szavazáson

Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.

Nincs tömeg, de folyamatos a részvétel Székelyudvarhelyen a szavazáson
2025. május 03., szombat

A város elfeledett arca: emlékezés Székelyudvarhely zsidó közösségére Fecső Zoltán sétáján

A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.

A város elfeledett arca: emlékezés Székelyudvarhely zsidó közösségére Fecső Zoltán sétáján
2025. május 03., szombat

Megújul a Tó utca Székelyudvarhelyen – új lehetőségek a vár tövében

Teljesen átalakul Székelyudvarhely történelmi belvárosának egyik kis utcája, a Székely Támadt-vár közvetlen szomszédságában. A Tó utca modernizálása nemcsak látványos változásokat hoz, új lehetőségeket is teremthet a helyi vállalkozók számára.

Megújul a Tó utca Székelyudvarhelyen – új lehetőségek a vár tövében
2025. május 02., péntek

Két autó ütközött össze Szentegyháza határában

Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.

Két autó ütközött össze Szentegyháza határában
2025. május 02., péntek

Tizenkét középületre szerelnek napelemet Galambfalva községben

Kultúrotthonokon, iskolákon, a községházán és más középületeken helyezhetnek el napelemeket az elkövetkező időszakban Galambfalva községben. Az 1,1 millió lej értékű projekt célja az energiaszámlák csökkentése.

Tizenkét középületre szerelnek napelemet Galambfalva községben
2025. május 02., péntek

Rendbe hozzák a régi iskola és a kultúrotthon épületét Székelymagyaroson

Elkezdődött a régi iskolával egybeépített kultúrotthon felújítása a Bögöz községhez tartozó Székelymagyaroson. A terv az, hogy ismét a közösség találkozóhelyévé váljanak az ingatlanok.

Rendbe hozzák a régi iskola és a kultúrotthon épületét Székelymagyaroson
2025. április 30., szerda

Utcákat egyenirányúsítanak, újabb hitelt vesznek fel Székelyudvarhelyen

Három utcarész egyirányúsításáról döntött a székelyudvarhelyi önkormányzat áprilisi soros ülésén; az a cél, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki. Mindemellett egy újabb 20 millió lejes hitelkeretet is jóváhagytak a tanácsosok.

Utcákat egyenirányúsítanak, újabb hitelt vesznek fel Székelyudvarhelyen
2025. április 28., hétfő

Napköziépítés Homoródszentmártonban: kivitelező van, pénz nincs

Egy éve csődbe ment a homoródszentmártoni napköziotthont építő cég, azóta pedig teljesen leálltak a munkálatok a helyszínen. Sikerült ugyan új kivitelezőt találni, ám most anyagi gondokkal küzd a projektért felelős pályázó, a tanügyminisztérium.

Napköziépítés Homoródszentmártonban: kivitelező van, pénz nincs
2025. április 28., hétfő

Áramszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában

Áramszünet lesz Székelyudvarhely számos utcájában kedden és szerdán javítási munkálatok miatt – közölte Facebook-oldalán a székelyudvarhelyi városháza.

Áramszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában
2025. április 27., vasárnap

Áramszünet hétfőn Szentegyháza számos utcájában

A villamosenergia-hálózat karbantartási munkálatai miatt áramszünet várható április 28-án, hétfőn 9 és 16 óra között Szentegyháza falurész több utcájában – tájékoztat közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.

Áramszünet hétfőn Szentegyháza számos utcájában