
Fotó: Thomas Campean
A Székelyföldi Filharmónia 2012–2013-as, ellentéteket egymás mellé állító évadjának méltó zárása volt a vasárnapi rendhagyó előadás: a nagyérdemű a budapesti bemutatót követően Erdélyben elsőként láthatta a Kard és Vonó című, az InFusion Trió és a Nemzetközi Raji Budo Iskola közös, kísérleti jellegű produkcióját.
2013. június 16., 19:422013. június 16., 19:42
2013. június 17., 01:142013. június 17., 01:14
A véletlenek köszönhető a kiváló magyar zenészek és a nemzetközi harcművészeti iskola találkozása, illetve a Budapesten tavaly november bemutatott össszművészeti produkció létrejötte is, mondta el korábban Nagy Sándor, a Nemzetközi Raji Budo Iskola romániai vezetője hozzáfűzvén: a harcművészet és a zene nem áll távol egymástól, a kettő összekapcsolásának művészi szintre emelése a Kard és Vonó című produkció.
Az udvarhelyi bemutatón öt harcművész – Gollop Szabolcs, Nagy Sándor, Salamon Arnold, Palágyi László és Nedelcu Claudia – révén elevenedett meg a budoiskolában végzett három harcművészeti ágazat: az aikidó, a jodó és a iaidó. A harcművészeti „koreográfia” hangzó partnere a Weisz Nándor (elektromos dob), Farkas Izsák (elektromos hegedű) és Simkó-Várnagy Mihály (elektromos cselló) alkotta InFusion Trió volt. A mozgás mellé rendelt zene részben erre az alkalomra készült művekből, továbbá ismert átdolgozásokból és a trió saját szerzeményeiből állt.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.
Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.
Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.
szóljon hozzá!