Jövőre restaurálják a Krisztus-szobrot

•  Fotó: Thomas Câmpean

Fotó: Thomas Câmpean

Ismét felújításra szorul a székelyudvarhelyi Márton Áron téren lévő Krisztus-szobor: a mészkő alkotást néhány éve restaurálták, ám az időjárás okozta erózió miatt a tervek szerint jövő tavasszal vagy nyáron újból állagmegőrzést végeznek majd rajta.

Székelyhon

2013. december 03., 19:102013. december 03., 19:10

2013. december 03., 19:462013. december 03., 19:46

A székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület novemberi ülésén merült fel a probléma, hogy a Patkó felső felében, a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomhoz vezető lépcsősor aljánál álló szobor meglehetősen rossz állapotban van. Mint Orbán Balázs MPP-s városatya akkor elmondta: nem biztos, hogy a szobor kibírja a téli fagyokat. „Az ügyben Tikosi László műszaki igazgató egyeztetett a római katolikus egyházzal, hisz mint kiderült: az alkotás az egyház ügykezelésébe tartozik” – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal illetékese.

A két méter magas szobor a székelyudvarhelyi Állami Kő- és Agyagipari Szakiskola tanárának, Harmath Ödönnek az alkotása, 1901-ben a kereszténység 1900 éves fennállásának tiszteletére állították. Restaurálva és megtisztítva legutóbb 2011-ben volt.

„Az egyház arról biztosított, hogy a restaurálási munkálatot 2014 tavaszára tervezik, és bár az alkotás nem a polgármesteri hivatal ügykezelésébe tartozik, a lehetőségek szerint próbálunk segíteni a probléma megoldásában” – fejtette ki Bálint Attila sajtószóvivő. Az, hogy a restaurálási költségekben milyen támogatást tud biztosítani a városvezetőség, egyelőre további egyeztetések tárgya.

A homoródalmási mészkőből faragott szobor talapzatával együtt öt méter magas, hagyományosan a húsvéti határkerülés első állomása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés