
Fotó: Thomas Campean
Több mint nyolcszáz fiatal vehet részt Hargita és Kovászna megyében a MÜTF Oktatási Központ, a Fidelitas Egyesület, az Amőba Alapítvány, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által indított ingyenes érettségi felkészítőkön. A diákok román nyelv és irodalomból, illetve matematikából bővíthetik tudásukat.
2015. január 05., 18:222015. január 05., 18:22
A projekt egyik legfontosabb célja, hogy minél több helyi diák diplomát szerezhessen és ezáltal könnyebben helyezkedhessen el Székelyföldön – közölte a hétfői székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke. Mint mondta, az NSKI munkatársai mérlegelték a MÜTF-központ által 2012-ben kezdeményezett képzés korábbi eredményét, amelyből kiderült, hogy a programban részt vevők közel harminc százalékkal jobban teljesítettek az érettségi vizsgákon a megyei átlaghoz képest. Udvarhelyszéken három településen indult el az oktatás ezen a héten: Székelyudvarhelyen, Szentegyházán és Székelykeresztúron.
„Egyértelműen fontos volt, hogy Székelyföldön is megszervezzük a felkészítőket, ezt a jelentkezők száma is visszaigazolta” – jelentette ki Silló László, a Fidelitas Egyesület elnöke, aki Csíkszereda és Gyergyószentmiklós térségében támogatta a képzések indítását. Az Amőba Alapítvány elnöke, Bereczki M. Barna is túljelentkezésről számolt be a Háromszéken meghirdetett tanfolyamokat illetően.
„A tavasszal indított hasonló tanfolyamhoz képest újdonság, hogy a képzés idejét majdnem duplájára növeltük, 55 órára, ezáltal lehetőség nyílik a tananyag részletesebb kielemzésére” – magyarázta Göthér Orsolya, a projekt udvarhelyszéki koordinátora. A háromórás előadásokat – amelyeket heti egy alkalommal tartanak – két részre osztották, amelyből hatvan percet arra szánnak, hogy a korábban tanultakkal kapcsolatos feladatokat oldjanak meg önállóan a diákok, tanári felügyelet mellett.
„Lényeges az érettségi vizsgákon elért eredmények számbavétele, hiszen abból kiderülhet, hol vannak gondok az oktatási rendszerben. A kisebbség fennmaradása szempontjából elengedhetetlen, hogy például román nyelv és irodalom tantárgyból olyan tanterv készüljön, amely segíti a tananyag minél hatásosabban történő elsajátítását” – magyarázta Szász Jenő, hozzátéve, arra is fontos rámutatni, hogy a problémák forrása a szülők, esetleg a tanárok hozzáállásában, vagy az állam által kialakított rendszerben keresendő. Az összegzett adatok alapján levont következtetéseket eljuttatják a tanintézményekhez.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!