Idén is tető alá került az Első otthon program

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

A tavalyihoz hasonló mértékű garanciaalappal idén is elindította az állam az Első otthon programot. A székelyudvarhelyi bankokban eltérők a tapasztalatok az állami garanciás ingatlanhitelek népszerűségéről, de aki élt a lehetőséggel, állítja: jó döntés volt.

Széchely István

2014. január 09., 12:222014. január 09., 12:22

2014. január 09., 12:482014. január 09., 12:48

Elfogadta a kormány kedden azt a határozatot, amely a tavalyihoz hasonló mértékű, azaz 1,2 milliárd lejes garanciaalap elkülönítését írja elő az Első otthon lakásprogram számára. A kabinet ugyanakkor jóváhagyta a 2013-ban kiutalt, ám megmaradt összegek átcsoportosítását is a 2014-es évre, ez majdnem hétszáz millió lejt tesz ki. Az állam 2009-ben indította el először a programot, melyben hitelgaranciát vállal a projekt keretében lakásépítésre vagy -vásárlásra felvett bankkölcsönökre, amelyek önrésze és kamata is alacsonyabb, mint más piaci lakáshiteleké. A program keretében összesen tizenhat, romániai képviselettel vagy székhellyel rendelkező bank biztosít lakáshitelt.

Az alacsony bérek jelentik a gondot Udvarhelyen

A kedvező feltételek ellenére nem osztatlan az állami garanciás lakáskölcsönök sikere, van, ahol úgy tapasztalják, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt az érdeklődés az első otthonos hitelek iránt, máshol viszont úgy látják, hogy ennek ellenkezője történt, derült ki a székelyudvarhelyi bankoknál érdeklődve. A programban részt vevő egyik bank kirendeltségénél arról tájékoztattak, hogy banki ügyfeleik számára mindenképpen előnyösebbek az országos programban igényelhető kölcsönök, és az sem gond, hogy már csak lej alapú hitelekre vállal garanciát az állam, ugyanis a valutaárfolyamok ingadozása miatt az érdeklődés amúgy is ezek iránt a legnagyobb, szemben a frank vagy az euró alapú lakáskölcsönökkel. A hitelfelvételek esetében Székelyudvarhelyen főként az jelenti a problémát, hogy a fizetések alacsonyak, nagyon sokan csak minimálbérrel vannak alkalmazva, ami korlátozza a felvehető kölcsön nagyságát, de ennek dacára mégis nőtt az érdeklődés az első otthonos hitelek iránt az elmúlt években – mondták el a bankban.

Már kevésbé fontos a saját lakás

Ennek épp ellenkezőjét tapasztalták egy másik pénzintézet székelyudvarhelyi kirendeltségénél, ahol az érdeklődés és a megkötött hitelszerződések számának folyamatos csökkenését észlelik. Az emberek már sokkal óvatosabban vesznek fel hiteleket, mint korábban, tehát „már nem adósodnak el olyan könnyen húsz-harminc évre, mint ezelőtt pár évvel”, ugyanakkor a hitelek kamata még mindig túl magas – fogalmazott a megkérdezett szakember. Egy másik ok az, hogy folyamatosan csökkentek az ingatlanpiaci árak, és sokan kivárnak, abban reménykedve, hogy az árzuhanás folytatódni fog, a jelenség ugyanakkor bizonytalanságot is kelt, hiszen vannak olyanok, akik tíz éve fizetik a lakáskölcsön törlesztőrészleteit, ám azt már nem tudnák a megvásárolt áron értékesíteni – magyarázták a bankban. Itt úgy látják, akárcsak tőlünk nyugatabbra, nálunk is egyre inkább csökken a saját lakás fontossága, és sokan inkább az albérlet mellett döntenek. Érdeklődés továbbra is van az állami garanciás kölcsönök iránt, a hitelfelvételek száma azonban tíz alatt volt az elmúlt évben, legtöbben béreik miatt 70–80 ezer lejes hitelhez juthattak, harmincéves futamidőre – mondták el a pénzintézetben.

Mindegy, hogy kinek tartozol

Kifejezetten jónak tartja az Első otthon programot egy fiatal székelyudvarhelyi házaspár, amely 2012-ben költözött be egy új építésű lakópark egyik háromszobás lakásába, melyet állami garanciás kölcsönből vásárolt. Ők akkor még választhattak, és az euró alapú hitel felvétele mellett döntöttek. Két év telt el azóta, de nem bánták meg a döntést, ma sem tennének másként, hiszen a kölcsön kamata nagyon alacsony más ingatlanhitelekhez viszonyítva – mondta el a pár nő tagja. A további előnyöket sorolva azzal folytatta, hogy a programos hitelek esetében az igénylőnek csak ötszázalékos önrésszel kell rendelkeznie, miközben más lakáshitelek követelményei 15–25 százalékot írnak elő, ami nem kis különbség egy lakás ára esetében. A kölcsön esetében az állami garanciavállalás viszont legfeljebb pszichésen nyújt biztonságérzetet, a gyakorlatban nincs jelentősége, és más hitelekkel szemben csak annyi különbséget jelent, hogy ha nem fizeted a törlesztőrészletet, akkor nem a bank, hanem az állam fog dörömbölni az ajtón három hónap elteltével – magyarázta nevetve. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy az első otthonos hitelfelvétel legnagyobb hátránya az, hogy a kölcsönnel kapcsolatos ügyintézés nagyon hosszadalmas, nekik ez három hónapjukba is beletelt, de mindent összevetve megérte, hasonlóan döntenének, ha ismét választaniuk kellene.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés