Hóeltakarítás: „nem lehet tökéletesen elvégezni”

Noha többnyire rendelkeznek hóeltakarításra alkalmas gépekkel a vidéki önkormányzatok, a munka gyorsaságának és hatékonyságának érdekében külsős cégeket is foglalkoztatnak. A havat nem lehet teljesen eltakarítani az utakról és az utcákból, azok járhatóvá tétele a fő feladat. A járdákat sehol sem takarítják szívesen.

Fülöp-Székely Botond

2017. január 09., 10:482017. január 09., 10:48

Van saját felszerelésük is, ugyanakkor községi útjaik egy részének hótalanítását külsős szakcégre bízták Homoródszentmártonban – tudtuk meg Jakab Attila polgármestertől. Mint mondta, községükhöz tizenkét falu tartozik, így nem tudnak egyszerre mindenhol ott lenni, ezért is béreltek fel egy szakcéget. Ennek köszönhetően egyszerre több helyszínen kezdhetik el a munkát, így hamarabb járhatók lesznek útjaik. A polgármester hozzátette, a hivatalnak egy ekével és utánfutóval ellátott traktorja van erre a munkára. Készültek a télre, hiszen még a jövő évre is elegendő csúszásgátló anyagot vásároltak.

„Nagyjából negyven kilométernyi utat takaríttat a polgármesteri hivatal, a maradék húsz kilométeren a megyei tanács által megbízott cég dolgozik” – mondta el lapunknak Bálint Elemér Imre oroszhegyi polgármester. Rámutatott, az önkormányzat hatáskörében lévő utak jó részét egy megbízott cég takarítja, a többin saját gépeivel dolgozik a hivatal. „Nem lehet tökéletesen elvégezni ezt a munkát, hiszen az igények hatalmasok. Egyébként mindamellett, hogy sok hó esett, nem volt baj” – fogalmazott az elöljáró.

Etéd községben havazás esetén két-három helyszínről indulnak egyszerre a hótolókkal és ekékkel felszerelt gépek, hogy a lehető leggyorsabban járhatókká váljanak az utak – tudtuk meg Szőcs László polgármestertől. A hó teljes eltakarításához itt sincs elég felszerelés, ezért egy helyi cégtől kértek segítséget a munka elvégzésére. Szőcs elmondta, ők vásárolták meg a csúszásgátló anyagot, melynek kiszórását a hivatal munkatársai és a szociális segélyből élők közösen végzik.

Benedek László kápolnásfalusi polgármester rámutatott, mivel csak egy település utcáit kell takarítaniuk, ezt saját járművével is el tudja végezni a hivatal. Az alkalmazottak nyolcórás munkaidőben takarítják az utakat. Hasonló a helyzet Lövétén is, ahol szintén elegendő a hivatal hótolóval ellátott markológépe – fogalmazott Mihály Dénes polgármester. Náluk is a szociális segélyből élők szórják meg csúszásgátlóval az utakat, a hivatal traktorjáról.

Nem mindenhol elégedettek a megyei utakat takarító vállalkozással. Így van ez Szentmártonban is, ahol a községet átszelő megyei utakat takarítja az említett vállalkozás, ám az általában megkésve kezdi el a munkát – mondta el Jakab Attila, hozzátéve, hogy emiatt már több autó is csúszott be a sáncokba.

„Amikor megszólítjuk őket, elindulnak, csak az a baj, hogy nem kéne várni a felszólításra. Tartják a jó szokást, hogy váratlanul éri őket a decemberi és a januári havazás” – fogalmazott. Egyébként pénteken dél körül jártunk a községközpontban, ahol találkoztunk a helyi önkormányzat által megbízott cég egyik hótolóval felszerelt markológépével. A sofőrtől megtudtuk, hogy a Hargita Megye Tanácsa által megbízott cégnek „segít be”, amelynek gépei még nem értek el a faluba.

Nehézkes járdatakarítás

Az említett települések többségében nem jellemző, hogy a lakosok eltakarítanák a havat a járdákról – közölték a polgármesterek. A hivatalok ugyan tájékoztatták a háztulajdonosokat, hogy ez az ő feladatuk lenne, mégis jegesek a gyalogutak. Az oroszhegyi polgármester szerint az emberek inkább az úton járnak, mint hogy a járdáról ellapátolják a havat. Hasonló a helyzet Kápolnásfaluban is. Az etédi és a szentmártoni elöljárók szerint náluk ha nem is „jókedvvel”, de megtakarítják a járdákat a lakók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés