Felavatták a Vakkantó kutyaparkot

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Kalákában dolgozott a közösség azért, hogy megvalósulhasson a Bethlen-negyedi Vakkantó kutyapark, amelynek avatóünnepségét szerda délután tartották. Többen támogatták a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány projektjét, melynek megvalósításához mintegy négyezer lejre volt szükség.

Fülöp-Székely Botond

2014. augusztus 27., 18:332014. augusztus 27., 18:33

„A kutyapark reális igényt elégít ki, hiszen többen tömbházakban tartják kedvencüket, ezért szükségük volt egy helyre, ahol megsétáltathatják az ebeket” – mondta el Péter Ildikó, az SZKA közkapcsolatokért felelős menedzsere. Mint mondta, az önkéntesek és a támogatók tevékenysége egyformán fontos egy élhetőbb város kialakításában.

„Bebizonyítottuk, hogy nem kell európai uniós pénzekre várni, képes a közösség cselekedni, csupán akarat kell hozzá és hajlandóság az összefogásra” – tette hozzá. „A polgármesteri hivatal támogatja az alulról jövő kezdeményezéseket, továbbá nagyra becsüli azokat, akik kivették részüket a munkából” – jelentette ki Ülkei Zoltán, az intézmény munkatársa.

Józsi Levente önkéntes elmondta, fontos dolog, hogy a park létrehozásával a gazdik is jobban megismerhették egymást, így baráti társaságok alakultak ki. „Azok is eljárnak a Vakkantóba, illetve segédkeztek a munkálatokban, akiknek még nincs kutyájuk, de nagyon szeretnének. Ebből is látszik, hogy a projektnek közösségépítő szerepe is volt, ami azért is lényeges, mivel a mai világban még a szomszédok is alig ismerik egymást” – magyarázta.

Az SZKA 1326 lejjel támogatta a projektet, a maradék összeg a támogatóknak köszönhetően gyűlt össze, akiknek neveit feltüntették egy táblán a kutyapark bejáratánál. Az avatóünnepség részvevőit saját készítésű, kutyacsont alakú süteménnyel kínálta meg Porsche László és felesége, Gabriella. Az SZKA vezetői és az önkéntesek ezúton köszönik a támogatók segítségét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés