Érvényesítette akaratát a városvezetőség

Tiltakozásba torkollt Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testületének csütörtöki soros ülése: tehetetlenségük tükrében a napirendre tűzött utolsó pont megszavazása előtt az ellenzéki frakciók kivonultak az ülésteremből. Az Udvarhelyi Média Kft. létrehozását azért nem támogatták az ellenzékiek, mert ésszerűtlennek és feleslegesnek vélik egy újabb helyi napilap közpénzből való létrehozását.

Kovács Eszter

2013. december 19., 18:302013. december 19., 18:30

2013. december 19., 18:352013. december 19., 18:35

Majdnem teljes létszámmal, viszont ismét Bunta Levente polgármester hiányában kezdődött el az udvarhelyi önkormányzati képviselő-testület decemberi ülése. A polgármester többszöri, most már sorozatos hiányzását Gálfi Árpád, az MPP-frakció vezetője szóvá is tette, felvetésére azonban nem kapott érdemi választ. Jakab Attila néppárti önkormányzati képviselő napirend előtti felszólalásában javasolta az utolsó – az Udvarhelyi Média Kft. létrehozására vonatkozó – határozattervezet levételét a napirendről, hisz az előterjesztéssel kapcsolatos kifogásait korábban már mindkét ellenzéki frakció kifejtette. A javaslat miatt mind a tizennégy napirendi pontot egyenként bocsátotta szavazásra az ülést vezető Kulcsár Székely Attila RMDSZ-es városatya, végül az RMDSZ-többség az utolsót is megszavazta.

A testület az idei városi költségvetés bizonyos módosításairól döntött, egyebek közt törölték a szennyvíztisztító állomás befejezésére, valamint a hulladéklerakó bezárására elkülönített, ám el nem költött pénzeket. Jakab Attila kérdésére, hogy valós lehetősége van-e a szeméttelep mielőbbi felszámolásának, Tikosi László, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója elmondta: a beruházás költségeinek újraértékelése következtében a dokumentációt ismét engedélyeztetni kell, jelenleg a Maros Vízügyi Hatóság láttamozására várnak, de jövőre megvalósulni látszik a telep bezárása.

Döntött az RMDSZ: jövőre lesz adóemelés

A novemberi ülésen elhalasztott, a helyi adók és illetékek megemelésére vonatkozó határozattervezet ismét terítékre került. Ennek értelmében 2014-től tíz százalékkal drágulna a területadó magánszemélyek és jogi személyek esetében egyaránt, valamint szintén tíz százalékkal nőne az épületadó magánszemélyek esetében. A növekedés mintegy 310 ezer lejes bevételtöbbletet jelentene 2014-ben. Az EMNP-frakció továbbra is kitartott azon álláspontja mellett, hogy az esetleges jövedelemhiányt nem a lakosság terhelésével kell kiegyenlítenie a polgármesteri hivatalnak. „Az Udvarhelyi Média Kft. létrehozására korábban elkülönített 450 ezer lejes alapot a városi kassza tartalékalapjába kellene átcsoportosítani, és ebből lehetne fedezni az esetleges hiányokat” – javasolta Jakab Attila. Az MPP-frakció határozott álláspontja volt, hogy a város más költségeit – például a polgármesteri hivatal működési költségét – kellene csökkenteni, Mike Levente továbbá azt javasolta: Udvarhely azon zónáiban legyen ingatlanadó-emelés, ahol ténylegesen fejlesztések vagy beruházások voltak az elmúlt években. Jakab Attila azon javaslatát, hogy az adók és illetékek mértékét jövőre is tartsák az idei szinten, csak az ellenzéki frakciók nem támogatták, végül az adóemelés kérdésben az RMDSZ-többség döntött.

A városatyák elfogadták az Ugron Gábor utcában tervezett mintegy 180 ezer lej értékű beruházás technikai-gazdasági tervét: a Szombatfalván építendő ökumenikus ravatalozóhoz vezető utcában az ivóvíz- és szennyvízhálózatot építenék ki. A polgármesteri hivatal három éve indította azt a programot, melyben az országos és nemzetközi tantárgyversenyeken kimagasló eredményt elért diákokat és felkészítő tanáraikat évente díjazzák. Ezúttal a Hargita megyei prefektúra kérésére egy ezzel kapcsolatos korábbi tanácsi határozat módosítását fogadta el a testület. A 2013–2014-es tanévre vonatkozó díjazás apropóján Zakariás Zoltán azon javaslattal hozakodott elő, hogy a kimagaslóan teljesítő diákok és felkészítő tanáraik száma évről évre nő, ezért ösztönzésül növeljék a díjakra szánt keretet. A módosításra ismét nem bólintott rá a többség, így a tanácsi határozat eredeti formájában ment át.

Egyöntetű volt a döntés a helyi tanintézetek tanárainak szeptember-decemberi kiszállási költségeinek megtérítéséről, illetve a Szinfotour részére felajánlott 2700 lejes adomány elfogadásáról is kedvező döntés született. Idén 150 ezer lejes keret áll az önkormányzat rendelkezésére az udvarhelyi egyházkerületek támogatására, a kért összegeket valószínűleg még idén megkapják az egyházkerületek. A városatyák döntöttek a II. Rákóczi Ferenc utcai állat- és autópiac melletti két telek megvásárlásáról is: az összesen 58 árnyi területért áranként 1200 eurót kértek a tulajdonosok, végül a piaci értékhez közeli 600 euróban sikerült kiegyezniük a feleknek. A környezetvédelmi minisztérium előírására a mezőgazdaságból származó nitrátszennyezés elleni helyi akciótervet kell kidolgoznia a hivatalnak. A városatyák döntöttek az újonnan elkészült 42 szociális lakás kiosztásáról, a csereháti Árpád téren lévő szociális lakások béreinek újraszámolásáról, illetve két cserehéti lakó lakáscseréjéről is.

Magára maradt a többség

Heves vita alakult ki az Udvarhelyi Média Kft. létrehozásával kapcsolatosan, mely az önkormányzat saját újságjának kiadásáért és terjesztéséért lesz felelős. A 2013-as városi költségvetésben lapkiadásra egy 450 ezer lejes tétel volt elkülönítve, melyet újfent 300 ezer lejre módosított az előterjesztő: ez lesz a kft. törzstőkéje. A lapindítás szükségességével, ésszerűségével kapcsolatosan mindkét ellenzéki frakció határozott véleményt fogalmazott meg. Legfőbb kifogásuk, hogy az amúgy is telített udvarhelyi médiapiacon nem látják az újabb sajtótermék létrehozásának szükségességét. Zakariás Zoltán néppárti városatya javaslatát – miszerint vagyoni kérdésről van szó, hiszen a létrehozandó kft.-nek gazdasági értéke van – sem Bodnár László jegyző, sem az RMDSZ-frakció nem támogatta. A javaslat elfogadásával az önkormányzati képviselő-testület kétharmadának igenlő szavazatára lett volna szükség a tanácsi határozattervezet elfogadásához, elutasításával gyakorlatilag egyértelművé vált a szavazás kimenetele.

„Az előző határozattervezeteket is az RMDSZ-frakció erőből, minden módosító javaslatunk elutasításával szavazta meg, hát ezt is fogadják el maguk között. S ha megszavazták, akkor írják meg a saját lapjukban, hogy miért döntöttek így” – adott hangot felháborodásának Gálfi Árpád, akinek indítványozására az EMNP- és MPP-frakciók elhagyták az üléstermet.

A magukra maradt RMDSZ-es városatyák egyöntetűen megszavazták a tervezetet. Mint Benedek Árpád Csaba alpolgármester elmondta: az újság három pilléren állna, hisz a helyi önkormányzat mellett az udvarhelyszéki önkormányzatok, illetve a Hargita megyei tanács tartaná el. „A tervek szerint a Hargita Népe Udvarhely napilap alakul át az új udvarhelyszéki napilappá” – tette hozzá az alpolgármester.

A különfélék megtárgyalása után lezárult a decemberi önkormányzati képviselő-testületi ülés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés