Érettségi: egy százalékkal se nőtt az átmenési arány

Az óvások kivizsgálása után még egy százalékkal se nőtt az átmenési arány az érettségin Hargita megyében, az idei végzősöknek több mint a fele pótérettségire kényszerül. A beiratkozások megkezdődtek.

Széchely István

2013. július 15., 13:092013. július 15., 13:09

2013. július 15., 13:192013. július 15., 13:19

Mindössze 0,93 százalékkal nőtt az átmenési arány az érettségin Hargita megyében az óvások kivizsgálását követően, a végleges eredmények szerint 42,49 százalékról 43,42 százalékra emelkedett a sikeresen vizsgázók száma. Amint arról írtunk a 753 újrajavított dolgozatból mindössze 137-nek nőtt a jegye a másodszori javítás eredményeként, de sok érettségiző jegye még így se érte el az ötöst, illetve az átmenéshez szükséges hatos átlagot.

Az idén végzettek 45,07 százalékának sikerült az érettségije, az újra próbálkozóknak a 34,25 százaléka örülhet az érettségi diplomának – tudtuk meg Hodgyai László tanfelügyelőtől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség munkatársától. Az eredmények azt mutatják, hogy Udvarhelyszéken a középiskolák több, mint a fele esetében nem változott az átmenési hányad a megóvott dolgozatok újrajavítását követően. Ebben a helyzetben van az Eötvös József Szakközépiskola (12,28%), a Kós Károly Szakközépiskola (18,08%), a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola (38,89%), a Korondi Középiskola (2,9%), a szentegyházi Gábor Áron Iskolaközpont (15,52%), a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Középiskola (4,55%), valamint két székelykeresztúri tanintézet, a Zeyk Domokos Iskolaközpont (3,03%) és a Berde Mózes Unitárius Gimnázium (60,47%).

A dolgozatok újrajavítása következtében Udvarhelyszéken a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban nőtt leginkább az átmenési arány, 72,31 százalékról 80-ra. A Bányai János Műszaki Kollégiumban 5,13-ról 7,69-re, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban 59,62-ről 63,46-ra, a Marin Preda Elméleti Líceumban 64,1-ről 69,23-ra, a Tamási Áron Gimnáziumban 86,96-ról 87,76-ra, a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumban pedig 60,47-ről 62,79 százalékra emelkedett az átmenési hányad az óvások kivizsgálását követően.

Akiknek nem sikerült az érettségije, hétfőtől péntekig, július 19-ig iratkozhatnak be a jövő hónapban zajló pótérettségire.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés