
Fotó: Barabás Ákos
Senki sem szeret várakozni, pláne nem betegen a járóbeteg-rendelőben, éppen ezért fel is merült a sorszám-automata telepítése. A kórháznál ezt másképp látják.
2016. január 05., 18:522016. január 05., 18:52
2016. január 05., 19:022016. január 05., 19:02
Kellemetlenséget okoz a betegeknek a poliklinikán a hosszas sorban állás, ezért Berde Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselő a legutóbbi tanácsülésen azt javasolta, hogy vásároljon egy sorszám-automatát a kórház vezetősége. A poliklinikán az általunk megkérdezett betegek azt igazolták, lenne igény erre, mondván, sokszor akár egy órát is várniuk kell, amíg bejutnak a szakrendelőkbe. Szerintük egyébként a sorok azért alakulnak ki, mert „egyeseknek protekciójuk” van az orvosnál, így őket hamarabb, soron kívül fogadják.
A szakorvosok a háziorvos által megírt küldőpapír alapján döntik el, hogy kit mikor fogadnak a járóbeteg-rendelőben. A programáláskor pedig fontossági sorrendet állítanak fel, figyelembe véve egyebek mellett a betegség jellegét, súlyosságát – magyarázta lapunknak Lukács Antal, az udvarhelyi városi kórház főigazgatója. Szerinte ez a rendszer bevált, éppen ezért nem is tervezik a sorszámrendszer alkalmazását. Egyébként úgy véli, hogy mindez csak bonyolítaná a helyzetet, hiszen közel húsz szakterületen biztosítanak járóbeteg-ellátást, és minden rendelő külön számítógépes adatbázissal rendelkezik, ami alapján a szakorvosok összeállítják a prioritási listákat.
A sorok többnyire azért alakulnak ki, mert sokan egyeztetett időpont nélkül próbálnak bejutni a szakrendelőkbe – mondta el Lukács, majd leszögezte, hogy „akik küldőpapír nélkül jönnek, azoknak nincs elsőbbségük”.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!