
Fotó: Thomas Campean
Egy 79 éves férfit vádolnak a Budvár utcai gyilkosság elkövetésével. Az idős személyt előzetes letartóztatásba helyezték.
2013. július 21., 17:552013. július 21., 17:55
2013. július 21., 18:202013. július 21., 18:20
Pénteken 11 óra 55 perckor értesítették a székelyudvarhelyi rendőrséget a 112-es segélyhívó telefonszámon, hogy holttestet találtak egy székelyudvarhelyi lakóháznál. A helyszínre érkező rendőrök, egy törvényszéki orvos és egy bűnesetekkel foglalkozó ügyész kezdte el a nyomozást. Mint kiderült, a 69 éves székelyudvarhelyi B. I. súlyos koponyasérüléseket szenvedett, aminek következtében szörnyethalt.
A lakóház egyik melléképületében megtalálták a 79 éves Cs. S.-t is, akit fejsérülésekkel szállítottak kórházba. A nyomozás során a szakemberek megállapították, hogy B. I. erőszakos cselekedet áldozata lett. A bűncselekmény elkövetésével Cs. S.-t vádolják, akit előbb őrizetbe vettek, majd 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!